Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyarországon tevékenykedő német cégek helyzetéről közölt írást szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásával kapcsolatban.
Christian Geinitz a Merkelnek kell mentenie a helyzetet Magyarországon című írásában kiemelte, hogy a német cégek "becsülik Magyarországot", de "szenvednek" a meglepetésszerűen kivetett adók, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) és a vasárnapi munkavégzési tilalom miatt.
Hozzátette, hogy "a német gazdaság több kiszámíthatóságot remél Magyarországon". Az üzletmenet ugyan jó, de a "nemzeti populista kormány" meglepetésszerű döntései "állandóan aláaknázzák gazdasági tevékenység szabadságát". A vállalkozások a problémás ügyekben Angela Merkel budapesti látogatásától várnak segítséget - fejtette ki a FAZ szerzője.
A gazdasági szereplők "összességében elégedettek Magyarországgal" - tette hozzá, megjegyezve egyebek között, hogy a vállalkozások értékelik a duális szakképzési rendszer bevezetését és a munkajogi szabályozás javítását, a magánszemélyek által felvett svájci frank alapú hitelek ügyében tett intézkedéseket pedig "áldásnak" tartják a társadalmi stabilitás és a belföldi fogyasztás szempontjából.
Ugyanakkor "elbizonytalanítja a befektetőket", hogy a politika egyik napról a másikra jelentős változtatásokat visz véghez, mint a bankok, az ekáer, vagy az RTL Klub ügyében - tette hozzá Christian Geinitz.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.