Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány követelménye teljesíthetetlen trükknek tűnt, de a Horizont gyorsan teljesítette, így már biztosan nem fogják bezárni.
Az egyik magánnyugdíjpénztár elérte a 70 százalékos tadíjbefizetői arányt, amit a kormány kötelezővé tett a magánnyugdíjpénztárakra. Mégpedig a magán-nyugdíjpénztári szektor kétharmadát képviselő Horizont Magánnyugdíjpénztár, amely elsőként teljesítette a a követelményt – közölte a pénztár kedden.
Tavaly úgy tűnt, a kormány újabb teljesíthetetlen követelményt állított fel, hogy államosíthassa a pénztárakban maradt 205 milliárd forintot. De nem végzett alapos munkát: a felállítandó 70 százalékos tagdíjfizetési küszöb önmagában piszok magas, de a hvg.hu már akkor arra számított, hogy a pénztárak könnyen teljesítik, mert elég csak havi pár forintot kérni minden pénztártagtól.
Pedig a 70 százalékos küszöbtől tavaly még nagyon távol voltak, a tagdíjfizetés összességében 10 százalék alatt volt a négy működő magánnyugdíjpénztárnál. Azonban a Horizont közleménye szerint az ügyfelek magán-nyugdíjpénztári rendszer iránti elkötelezettsége felülmúlt minden várakozást, hiszen már az akció második hónapjában elérték a minimum célt, ráadásul úgy, hogy a tagság túlnyomó többsége egy évre előre rendezte a havi 500 forintos tagdíjfizetési kötelezettségét.
Habár a Magyar Nemzeti Bankkal – aki hatóságként októberben fogja először vizsgálni fél évre visszamenőleg a 70 százalékos tagdíjfizetési arány meglétét – még nem sikerült a pénztáraknak egyeztetniük a pontos számítási metódust, a Horizont Magánnyugdíjpénztár szakemberei biztosak benne, hogy a magyar törvényi szabályozásnak megfelelően befizetett magán-nyugdíjpénztári tagdíjak minden számítási módszer mellett biztosítják a jogszabályi megfelelést. Így a pénztár biztosan nem lesz végelszámolásra kötelezve.
A pénztár nagy sikerként értékeli, hogy a tagságban felerősödött a tulajdonosi szemlélet és mindent megtesz azért, hogy csak azok az ügyfeleink maradjanak tagok, akik hosszú távon elkötelezettek és hajlandóak anyagilag is hozzájárulni a pénztár fenntartásához. A pénztár célja a 100 százalékos tagdíjfizetői arány elérése, így a potyautasokkal szemben minden törvényes eszközt felhasznál. Ennek érdekében továbbra is kéri jelenlegi és az egyre erősödő átlépési hullámban csatlakozó új tagokat, hogy aki eddig nem tette meg, haladéktalanul fizesse be a rá vonatkozó tagdíjat. Ha ezt nem tudja, vagy nem akarja megtenni, akkor lépjen vissza a társadalombiztosítási rendszerbe. Ebben az esetben felveheti a pénztárban tartott megtakarításain elért infláció feletti hozamot és az egyénileg teljesített befizetéseit is.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.