Figyelő: Alig áll szóba egymással Varga és Matolcsy

Matolcsy–Varga-háborúról ír a csütörtöki Figyelő. A cikk szerint az MNB-elnök és a miniszter közötti kommunikáció a minimálisra szorítkozik. Legutóbb az ÁKK új vezetőjének kinevezésénél kerültek konfliktusba. Varga jelöltje a Simor-féle jegybankban is szerepet vállaló Kármán András lett volna, végül azonban a Matolcsyhoz közelebb álló Barcza György futott be.

  • hvg.hu hvg.hu
Figyelő: Alig áll szóba egymással Varga és Matolcsy

Harcban áll egymással Varga Mihály és Matolcsy György – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.

A politikus-miniszter és a közgazdász-jegybankelnök viszonya soha nem volt békés, de ebből kifelé keveset lehet érzékelni. A személyiségükből fakadóan a nézeteltéréseiket nem viszik ki a nyilvánosság elé, a küzdelem nem látványos, de a lap úgy tudja, szakmai álláspontjuk oly mértékben különbözik, hogy egymás közti kommunikációjuk minimálisra, vagyis a feltétlenül szükségesre szorítkozik.

Külső szemlélők szerint Matolcsy újabb és újabb hídfőállásokat próbál meg elfoglalni Vargától, és változatlanul magát tekinti a gazdaságpolitika mozgatójának.

Fülöp Máté

Arról a két emberről van szó, akik a legerősebb állami kontrollt gyakorolják a magyar gazdaság felett – írja a lap. A nemzetgazdasági miniszter a jövedelempolitikán, a jegybankelnök pedig a pénz értékének karbantartásán keresztül tudja befolyásolni a folyamatokat. A klasszikus feladatmegosztás szerint nem kellene feltétlenül ütköznie az érdekeiknek: egy elfogadhatóan alacsony kamatszint, nem hullámzó árfolyam alapesetben jól szolgálja mind az árstabilitást, mind a növekedést úgy, hogy a költségvetési előirányzatok sincsenek veszélyben. Kiegyensúlyozott, versenyalapú gazdaságok esetén, természetesen.

Ezzel szemben most összemosódnak a szerepek. A jegybank a saját eszközeivel próbálja berúgni a gazdaság motorját, hitelprogramokat indít, a devizatartalékok felhasználásával menedzseli a lakossági hitelválságot. Eddig, úgy tűnik, eredményesen – mondja a Figyelő által megkérdezett, az állam és a jegybank működését egyaránt ismerő szakember. A gazdaság az első becslés szerint tavaly 3,5 százalékkal bővült. Azonban a számlát egyszer majd valakinek ki kell egyenlíteni. Ez pedig a költségvetés lesz.

Az ÁKK vezetése volt a legutóbbi front?

A Varga–Matolcsy-csata egyik legutóbbi állomása a hetilap információi szerint a szaktárca felügyelete alá tartozó Államadósság-kezelő Központ volt. A Töröcskei István távozása után megüresedett vezérigazgatói posztra Kármán Andrást jelölte volna Varga Mihály. Kármán a jegybankban dolgozott a Simor András-érában, majd Matolcsy idején a nemzetgazdasági tárcánál volt államtitkár.

Végül Kármán helyett Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője, korábbi pénzügyes elemző lett az ÁKK első embere. Róla egy időben mint potenciális monetáris tanácstagról beszéltek, ebből következően pedig Matolcsyhoz közelebb állónak mondják.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.