Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Elsöprő többséggel fogadta el kedden Strasbourgban az Európai Parlament plénuma azt az uniós jogszabályt, amely egységes felső határt szab a bankkártyás fizetésnél a kereskedőkre kivetett bankközi díjaknak az Európai Unióban.
Az EP-ben 621 képviselő támogatta a javaslatot, 26-an szavaztak ellene, és 29-en tartózkodtak. Magyarország már korábban bevezette ezt a szabályozást, itthon 2014 januárja óta maximálják az úgynevezett interchange-díjat – idézte fel a Privátbankár.
"A jogszabály a jelenleg formálódó pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó irányelvvel együtt egyenlő versenyfeltételeket biztosít a szektorban Európában. Javítja a díjszabás átláthatóságát, ösztönzi a versenyt és ezentúl a kártyahasználók és a -forgalmazók is a számukra legelőnyösebb kártyát választhatják" – mondta a javaslatért a parlamentben felelős spanyol, néppárti képviselő, Pablo Zalba.
Az új szabályok értelmében a nemzetközi és a belföldi tranzakciók esetében is a pénzmozgás 0,2 százaléka lehet a maximális bankközi díj. A belföldi tranzakció esetében a szabály csak öt év múlva lép életbe, ám akkor a tagállamok 5 eurócentes felső korlátot is bevezethetnek. A hitelkártyák esetében 0,3 százalék lesz a megszabott maximum, de a tagállamok ennél szigorúbb szabályt is szabhatnak majd.
A bankközi díjak maximum alól kivétel lesz a készpénzfelvétel. A szabályok nem vonatkoznak majd az üzleti kártyákra, valamint az olyan kártyákra sem, amelyeknél ugyanaz a kibocsátó és az elfogadó pénzintézet.
A közvetlenül választott parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly decemberben állapodott meg a kérdésben. Az új szabályok fél évvel azt követően léphetnek hatályba, hogy a miniszterek tanácsa is formálisan rábólint az egyezségre, és a jogszabályt kihirdetik az unió hivatalos közlönyében.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.