Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A NAV szerint a Népszava elferdítette azt a tudósítást, amelyben arról írnak, hogy egy volt adóellenőr a bíróság előtt azt vallotta, hogy az egyik NAV-vezető beavatkozott egy adócsalás ügy kivizsgálásába és ellehetetlenítette azt.
A Népszava szerint semmiben nem tér el a valóságtól tudósításuk Dávida Mariannának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési főosztályvezetőjének becsületsértési peréről, szerintük az adóhatóság félretájékoztat az ügyben. Erről a lap csütörtökön juttatott el közleményt az MTI-hez, arra reagálva, hogy a NAV előzőleg azt közölte, szerintük a valóságtól jelentősen eltér a sajtóban csütörtök reggel megjelent tudósítás Dávida Marianna peréről.
A Népszava cikkében az olvasható, hogy Hegedűs-Deme Zsolt adóellenőr tanúvallomásában elmondta, hogyan avatkozott bele és lehetetlenítette el egy adócsalásgyanús ügy kivizsgálását, illetve az illetékes hatóságok tájékoztatását a főosztályvezető és több vezetőtársa; a főosztályvezető egy konkrét cég revizori vizsgálatába beavatkozva közvetve megakadályozta egy amerikai vállalat mintegy 40 milliárd forintos adókülönbözetének okát feltáró, nyomozóhatósági vizsgálatát.
Az adóhatóság szerint a tárgyaláson ügyvédi kérdésre Hegedűs-Deme Zsolt azt mondta, nem állították le az ellenőrzést, szakmai véleménykülönbség volt a munkatársak között. Az ügyben ugyanis az ellenőrzést végző revizorok nem tudták bizonyítani feltételezéseiket, a büntetőeljárásra vonatkozó javaslatot maga Hegedűs-Deme Zsolt vonta vissza – írta a hivatal. A NAV azt közölte: a hosszan tartó ellenőrzés, amely nemzetközi hatóságoktól kért információkra is támaszkodott, nem támasztotta alá a rendeltetésellenes joggyakorlásra, valamint a színlelt ügyletekre vonatkozó feltételezést, és azt, hogy az adózó a hatóságot megtévesztette volna. A hivatal közölte azt is, hogy a valóságot elferdítő tudósítást a per egyik alperese jelentette meg.
A Népszava reagálásában azt írta: tudósításukat a NAV nem cáfolta, állásfoglalása nem a tárgyaláson elhangzottakra vonatkozik, azokból mindössze egyetlen mondatban idéz föl két ügyvédi kérdést, "azt is pontatlanul", ami ellenőrizhető, mert a tanúvallomásról készült videofelvétel. Hozzátették, hogy cikkükben egyetlen szóval sem szerepelt, hogy Dávida Marianna a vallomás szerint "leállította" volna a vizsgálatot, ezzel szemben Hegedűs-Deme Zsolt a tárgyaláson elmondta: nem igaz, hogy a főosztályvezető nem avatkozott be az adóhatósági vizsgálatba, sőt, utasítást adott annak eredményeinek megváltoztatására.
A Népszava szerint a NAV nem a tárgyaláson elhangzottakra, és az arról "hitelesen beszámoló" tudósításra, hanem a tanú által közöltekre reagált. Eszerint szakmai nézetkülönbségről volt szó, amit azonban az idézett ügyvédi kérdésre Hegedűs-Deme Zsolt cáfolt – írták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.