szerző:
MTI

A vártnál valamivel kevésbé negatív múlt havi infláció ellenére is folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa, sőt a piac által vártnál mélyebbre is csökkenhet a jegybanki alapkamat – jósolták a márciusi inflációs adatok szerdai ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal bejelentése szerint a fogyasztói árindex 0,6 százalékkal volt alacsonyabb márciusban, mint egy évvel korábban. A londoni befektetési és elemzőházak felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászainak prognózisai szokatlanul széles sávban szóródtak a szerdai adatismertetés előtt: a márciusi tizenkét havi inflációra adott becslések mínusz 1,1 százalék és mínusz 0,5 százalék között mozogtak, attól függően, hogy az adott cég elemzői a forint erősödésének dezinflációs hatásaira, vagy a belépő, inflációgyorsító bázishatásokra helyezték-e a hangsúlyt. Februárban 1 százalékkal esett vissza éves összevetésben a fogyasztói árindex Magyarországon.

A márciusi inflációs számok szerdai ismertetése után a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének elemzői az adatokat értékelve hangsúlyozták, hogy nem a teljes kosárra számolt, a várakozásokat valamivel meghaladó – de még így is negatív – éves infláció, hanem a szezonális kiigazítással mért havi összevetésű maginfláció a meghatározó fontosságú. Különös tekintettel arra, hogy az így kalkulált árindex márciusban zéróra csökkent az előző havi 0,15 százalékról, korábban pedig öt hónapon át folyamatosan szintén zéró volt.

Az RBS londoni elemzőinek véleménye szerint jelenleg a szezonális kiigazítással számolt havi összevetésű maginfláció a kulcsfontosságú inflációs mértékegység az MNB monetáris tanácsa számára, mivel ez ábrázolja a legpontosabban az élelmiszer- és az üzemanyagárak befolyásától mentes alapszintű inflációs folyamatokat. Az RBS elemzői szerint a teljes kosárra vetített éves defláció a következő hónapokban is enyhülni fog, és "ezt a monetáris tanács is tudja"; a figyelem most az inflációs várakozások mellett a maginflációra összpontosul, és ez a mérőszám további monetáris enyhítést indokol.

A ház saját becslése szerint ráadásul a nem hatósági áras szolgáltatási szektorban is mindössze 0,2 százalékkal – 2008 óta a legkisebb mértékben – emelkedtek az árak havi összevetésben a múlt hónapban. Az RBS londoni elemzői hangsúlyozzák, hogy az MNB monetáris tanácsa az inflációs kosár e komponensét az inflációs várakozások megítélésének kulcsfontosságú mérőszámaként használja.

A szolgáltatási szektor piaci árképzésű szektorának inflációja illeszkedik a magánszektorbeli bérkiáramlás növekedési ütemének folyamatos lassulásához, és e két mutató erőteljesen jelzi, hogy lefelé tartó kiigazítás zajlik az inflációs várakozásokban és a maginflációs folyamatokban egyaránt. Mindez ugyancsak robusztus jelzés a monetáris enyhítés folytatódására – vélekedtek az RBS londoni elemzői. A ház szakértői ennek alapján nem tartják kizártnak, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusa a szélesebb előrejelzési konszenzus által végpontként valószínűsített 1,50 százalékos alapkamat elérése után is jó ideig folytatódhat.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői is úgy vélekedtek a szerdai inflációs adatokat értékelve, hogy a jelenlegi inflációs környezetben – ha a forint tartósan erős marad – növekszik az 1,50 százalékos alapkamat elérése után is folytatódó MNB-kamatcsökkentések esélye. A ház ugyanakkor nem számol azzal, hogy a monetáris tanács jelentősen gyorsítaná a kamatcsökkentés ütemét: a JP Morgan elemzői továbbra is óvatos, lépésenként 0,15-0,20 százalékpontos csökkentéseket valószínűsítenek. A cég az év végére 1,8 százalékig gyorsuló tizenkét havi inflációt vár Magyarországon, de prognózisa szerint az infláció várhatóan 2016-ban, sőt 2017 egy részében is elmarad az MNB 3 százalékos központi célszintjétől.

Az élelmiszer- és az energiaárakban érvényesülő bázishatások az éves összevetésű inflációs ütemet a május és szeptember közötti időszakban valószínűleg egyre közelebb emelik a zéróhoz, és októbertől már pozitív tizenkét havi infláció várható – jósolták a JP Morgan londoni elemzői. A ház előrejelzési modellje az infláció tetőzését 2016 első negyedévére jelzi 2,5 százalékos szinten, utána ismét mérsékelt lassulás következhet 2 százalék felé a jövő év második felében. A JP Morgan jelenlegi prognózisa 2016 egészére 2,2 százalékos átlagos inflációt valószínűsít Magyarországon.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői szerint a magyarországi defláció januárban elérte mélypontját. A ház ugyanakkor az idei harmadik negyedévig továbbra is negatív inflációs adatokat vár, tekintettel a legutóbbi dezinflációs görbe mélységére. A GS elemzői sem számítanak arra, hogy az éves összevetésű inflációs ütem 2016 előtt elérné az MNB célszintjét, és hangsúlyozzák, hogy még abban az évben is lefelé mutató kockázatokat látnak. E középtávú inflációs kilátás alapján a Goldman Sachs londoni elemzői további 0,30-0,40 százalékpontos MNB-kamatcsökkentéssel számolnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Eladó a Porsche legendás első autója

Eladó a Porsche legendás első autója

Szünetel a sürgősségi betegellátás a Honvédkórházban szombat éjszaka

Szünetel a sürgősségi betegellátás a Honvédkórházban szombat éjszaka

Újabb tüntetések Moszkvában

Újabb tüntetések Moszkvában

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes