Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Több jut ösztöndíjra, a szakközépiskolákból szakgimnázium lesz, a szakképzés után jöhet az érettségi is, csupa jó hír a nem gimnazisták számára. Meg persze a szakképzés az eddigieknél is jobban kiszolgálja majd a munkaerő-piaci igényeket, kárba nem vész egyetlen szakiskolás sem.
Növelni kívánja a kormány a tanulmányi ösztöndíjra fordítható költségvetési forrásokat, illetve az állami rendszerben ingyenessé kívánják tenni egy második szakképesítés megszerzését is – közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
A 2016/17-es tanévtől a szakközépiskolák szakgimnáziumokká alakulnak. Az intézményekben az érettségivel szakmát, plusz egyéves képzéssel pedig technikusi minősítést is szereznek majd a diákok. Ugyanakkor a jelenlegi szakiskolák válnak szakközépiskolákká és a szakma megszerzéséhez szükséges hároméves képzés után a tanulóknak lehetőségük lesz két év alatt az érettségi megszerzésére.
A módosítások nyomán visszaállítják a gyakorlati oktatásvezetői munkakört, illetve szakképzési pedagógusi életpályamodellel kívánják vonzóvá tenni a munkavállalást, akár a mérnökök számára is. Ezzel párhuzamosan a tanulószerződések számát a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre kívánják bővíteni 2018-ig, illetve a jelenlegi 7-8 ezerrel szemben 20 ezer vállalkozást kívánnak bevonni a gyakorlati képzésbe. Ez azt is jelenti, hogy a kis- és középvállalkozásokra is egyre inkább számítanak a gyakorlati képzés területén; a többi között a képzést segítő munkatárs bérét és a járulékokat is elszámolhatnák a társaságok.
A szakképzési centrumok idén júliustól jönnek létre, illetve 2016 szeptemberétől indul az új szakgimnáziumi és szakközépiskolai oktatás. A szükséges törvénymódosításokat a kormányzat április 21-én terjeszti az Országgyűlés elé.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.