Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Közleményben jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy módosítják a költségvetést, mert kell a pénz az állami bankvásárlásra, és kifizetik a BKV adósságát is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nagy meglepetésre közleményben jelentette be, hogy módosítania kell a költségvetést. Előtte szó sem volt erről, és a közlemény elég talányos, sőt, az NGM kapásból magyarázkodással indít, azt állítva, hogy megalapozott a költségvetés módosítása. A parlament honlapjára még nem került fel a törvényjavaslat.
A közleményből kiderül, hogy a büdzsé módosítására azért van szükség, mert több pénzt költene idén a kormány, mint tervezte. Kell a pénz az állami részesedésszerzésre az Erste Bankban, ezt eddig is tudtuk. Azt viszont nem verte nagydobra a kormány, hogy konszolidálná a BKV adósságát is. Ez a többletkiadás is bekerül majd a költségvetés módosításába, valamint „egyes feladatok többletforrásának biztosítása” is, ezeket nem részletezi az NGM.
A tárca szerint az államadósság csökkenése és az alacsony hiány a többletkiadásokkal is teljesíthető. Az év eddig eltelt időszakában kedvező makrogazdasági és államháztartási folyamatok tükrében állíthatjuk, hogy a változatlan árfolyamon számított GDP-arányos bruttó államadósság 2015 végére várhatóan csökkenni fog az egy évvel korábbihoz képest – írja a közlemény. A módosításokkal szemben az adósságszabály teljesülését vizsgáló Költségvetési Tanács nem emelt kifogást.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.