Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Civil szervezetek vizsgálnák a jövő évi költségvetést az átláthatóság, az energetika és az esélyegyenlőség alapján. A Költségvetési Felelősségi Intézet szerdai sajtótájékoztatóján mutatta be a "Civilek a költségvetésről" elnevezésű projektek, amelyben többek között a TASZ, az Átlátszó, a K-Monitor és a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége vesz részt. Céljuk, hogy még a parlamenti vita minél több választópolgárhoz és döntéshozóhoz eljuttassák a 2016-os költségvetési törvény elemzését. Romhányi Baláza, az intézet vezetője elmondta, a költségvetés valódi számai sok esteben nem nyilvánosak, az elérhető dokumentumon nehezen értelmezhetőek, pedig minden állampolgárnak joga, hogy tudja, mire költik a közvagyont.
A költségvetés nem lesz átláthatóbb a parlamenti vita előrehozásától - hangzott a Költségvetési Felelősségi Intézet szerdai sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a “Civilek a költségvetésről” nevű projektet. Romhányi Balázs, az intézet vezetője elmondta, sok esetben nem elérhetőek a költségvetés valódi számait és a nyilvános dokumentumok és adatok is nehezen értelmezhetőek, pedig “az állampolgároknak joguk van tudni, mire költik a közpénzt.”
Eredetileg októberben bocsátották volna vitára a költségvetési törvényt, ezzel szemben a Nemzetgazdasái Minisztérium (NGM) márciusban bejelentette, hogy már áprilisban benyújtják a törvényjavaslatot. Emögött az állhat, hogy a kormány így akarja jelezni, kész csökkenteni a bankadót. A kormány viszont már most csúszásban van, az április végi időpont helyett végül csak május 13-án kerül az országgyűlés elé a végleges változat. Romhányi azt mondta, ez a civilek dolgát is megnehezíti, mert mindössze két hónapjuk lesz a költségvetés kielemzésére annak elfogadása előtt. A kormányzat tervei szerint júniusban fogadják el a 2016-os költségvetést.
A projektben számos hazai civil szervezet vesz rész, többek között a K-Monitor, az Átlátszó.hu, az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége (PDSZ) , a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Az a céljuk, hogy az átláthatóság, az energetika, a környzetevédelem, a lakhatás és az esélyegyenlőség alapján véleményezzék a jövő évi büdzsét még a parlamenti vita megkezdése előtt. A tervek szerint a költségvetés elemzése után minden civil szervezet eljuttatja kérdéseit a témában illetékes miniszterhez.
Lesznek kérdések
Joó Mária, az Oktatói Hálózat képviselője elmondta, arra kíváncsiak, hogy mekkora összeget szán a kormány jövő évi költségvetésben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) finanszírozására. Azt is vizsgálnák, milyen kerülőutakon akarják pénzhez juttatni az NKE-et, itt a rejtélyes Ludovika Campus projektre utalt Joó. Véleményük szerint elfogadhatatlan, hogy miközben évről évről egyre kevesebb pénzt költ a kormány a felsőoktatásra, a Veritas Történetkutató Intézet több pénzből gazdálkodik, mint az ELTE.
Komjáthy Anna szerint a 2016-os költségvetésből végre kiderül, kinek van igaza: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (KLIK), vagy a pedagógusoknak. A szervezet képviselője elmondta, mindenki számára egyértelmű, hogy a KLIK képtelen ellátni a feladatát, de a kormány szerint minden rendben az intézmény működésével, hiába állítanak mást a tanárok. Daróczi Csaba a Romaversitas Alapítványtól elmondta, vannak kétségeik, hogy a 2016-os költségvetésben lesz-e fedezete az óvodai és a bölcsödei étkeztetési programnak és nem csak politikai lózung a kormányzati szándék. Mint elmondta, sok esetben “járni jár, csak éppen nem jut” étkeztetési támogatás a hátrányos helyeztű gyerekeknek.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.