Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, április végéig benyújtják a tervezetet a parlamentnek.
A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és kiszámíthatóságot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A tárca tudatta: a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadhatja a jövő évi büdzsét.
Orbán Viktor miniszterelnök március 9-én, a rendkívüli nagyköveti értekezleten jelentette be, hogy a tervek szerint a parlament tavaszi ülésszakának végéig elkészül a jövő évi költségvetés.
Az NGM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a tárcánál már elkezdődött a jövő évi költségvetés tervezése. Az előrehozott határidőben ugyanúgy érvényesülnek az eljárási garanciák, ahogyan eddig, tehát a törvényjavaslatot a benyújtás előtt a Költségvetési Tanács fogja véleményezni. Az Állami Számvevőszéknek is lehetősége lesz a törvényben foglalt feladatát elvégezni – írták.
Az NGM emlékeztetett: Magyarország áprilisban nyújtja be az Európai Bizottságnak a konvergenciaprogramot. Ennek megfelelően a költségvetési tervezéssel összhangban zajlik a konvergenciaprogram tervezése, és ez biztosítja a két dokumentum összhangját, hiszen a konvergenciaprogram jóval túlmutat a 2016-os éven, kitekintést nyújt a további pénzügyi-tervezési időszakra is, megteremtve ezzel a főbb költségvetési irányokat – emelte ki a minisztérium.
Közölték: a költségvetés tervezése a kormány politikájának megfelelően a stabilitásra, az államadósság csökkenő pályán tartására, az alacsony államháztartási hiányra, egyúttal bővülő foglalkoztatásra és gazdasági teljesítményre épül.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.