Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Brüsszelben tárgyaló Lázár János szerint a korrekcióval sem éri kár Magyarországot, mert a pénzeket meg lehet pályáztatni, ezeknek az operatív programoknak az esetében túlvállalás is volt, vagyis a forrásokat el lehet számolni más projektekre.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még a nyári szabadságok előtt, ebben a hónapban le szeretné zárni a felfüggesztett uniós támogatások többségével kapcsolatos egyeztetéseket az Európai Bizottsággal - tudatta kedden a miniszter, miután Brüsszelben egyeztetéseket folytatott Walter Deffaával, a testület regionális politikáért felelős főigazgatójával.
Lázár János emlékeztetett rá, hogy a bizottság 5 programban állította le a számlák kiegyenlítését, ebből az egyikben, az úgynevezett aszfaltügyben, amelyben az útépítés pályázati körülményeit kifogásolja a bizottság, a kormány nemzetközi szakértők bevonásával mérlegeli a bizottság korrekciós javaslatát, amelyet első körben nem fogadott el.
"Van reális esélye annak, hogy érdemi tárgyalások induljanak a korrekció mértékének csökkentéséről, vagy az egész helyzet kezeléséről" - értékelte a miniszter. A nagyobb összeget, összesen mintegy 660 milliárd forintot érintő ügyben viszont Lázár János azt mondta, a kormány kész elfogadni a bizottság kiigazítási javaslatát, akkor is, ha ez saját javaslatának felülvizsgálatával kell járjon, hogy ez a pénz mielőbb beérkezhessen a magyar költségvetésbe.
Az MTI kérdésére a miniszter hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy a pénz nyomás alá helyezné a költségvetést, mert a büdzsének nincsenek likviditási nehézségei. A politikus azt is nyomatékosította, hogy a korrekcióval sem éri kár Magyarországot, mert a pénzeket meg lehet pályáztatni, ezeknek az operatív programoknak az esetében túlvállalás is volt, vagyis a forrásokat el lehet számolni más projektekre.
Lázár János arra is kitért, hogy a kormány november 1-jén szeretné bevezetni az új közbeszerzési törvényt, s hangsúlyozta, hogy a jogszabályt 3 körben is egyeztették Brüsszellel, a törvényjavaslat az uniós jog figyelembe vételével készült, az növelni fogja az átláthatóságot és javítani a transzparenciát.
Áprilisban az EU bejelentette: 700 milliárd forint keretösszegű uniós program kifizetéseit állította le. Főként 2012-2013-as pályázatokba kötött bele Brüsszel, vagyis az Orbán-kormány ideje alatt lebonyolított, megítélt uniós projektekben talált kivetnivalót az unió.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.