Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az OECD még az EU-nál is optimistább a magyar gazdaság növekedéi kilátásait illetően: 3,0 százalékos GDP-növekedést vár erre az évre, a tavaly novemberi 2,1 százalékos várakozásával szemben.
Az Európai Unió (EU) után a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is felfelé módosította a magyar gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Gazdasági kilátások (Economic Outlook) című félévente megjelenő kiadványának szerdán publikált legfrissebb számában.
A magyar kormány 3,1 százalékos prognózisával csaknem egyezően, 3,0 százalékos GDP-növekedést vár erre az évre az OECD, a tavaly novemberi 2,1 százalékos várakozásával szemben. Ez a prognózis jobb az EU májusi 2,8 százalékos előrejelzésénél.
A jövő évre mindkét nemzetközi szervezet 2,2 százalékos növekedést jósol Magyarországnak, ami 0,5 százalékponttal magasabb az OECD novemberi előrejelzésénél és alig alacsonyabb a kormány 2,5 százalékos várakozásánál.
Az OECD ebben az évben is a fogyasztói árak tavalyival megegyező 0,2 százalékos csökkenését prognosztizálja és jövőre 2,7 százalékos inflációt kalkulál a kormány 1,6 százalékos várakozásával szemben. A magasabb inflációt a rezsicsökkentés hatásának mérséklődésével és a munkaerőpiac szűkülésével magyarázza a jelentés.
Az államháztartás hiányát tekintve is borúlátóbb az OECD, egyformán 2,8 százalékos GDP-arányos hiányt vár idén és jövőre a kormány 2,4, illetve 2,0 százalékos célkitűzésével szemben. A szervezet szerint az uniós módszertannal számolt államadósságráta alig csökken, a tavalyi 76,9 százalékos GDP-arányos szintről idén 76,7, jövőre 76,1 százalékra mérséklődik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.