Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A költségvetés általános tartalékából finanszírozza a határzár megépítését a kormány. Az összeg több tízmilliárd forintra rúghat – közölte az NGM államtitkára egy háttérbeszélgetésen.
A költségvetés általános tartalékából finanszírozza az Orbán-kormány a déli határzárat – idézte Banai Pétert, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát a Portfolio.
A százmilliárdos tartalékból az állam eddig 39 milliárdot csoportosított át, az első félévben a szabályok szerint a tartalék 40 százaléka köthető le. A második félévre szóló forrás még rendelkezésre áll – tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta, nincsenek konkrét számok arról, hogy mekkora összeget emészt fel a kerítésépítés, de Banai azt mondta, a sajtóban megjelent, több tízmilliárdos összegről szóló híreket sem tudja cáfolni.
Mint arról beszámoltunk, a Nol múlt heti értesülése szerint a határzár megépítése 22 milliárd forintba kerül majd.
A Napi Gazdaság a hétvégén azt írta, hogy a kerítést nem magáncégek, hanem katonák és rendőrök építhetik.
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a határ lezárásának 20-25 milliárd forintos költségéről beszélt múlt csütörtökön.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.