Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Akár napokon belül távozhat a NAV éléről Vida Ildikó – állította a Blikk, amely több forrásból is úgy értesült, a hivatalon belül kész tényként kezelik a vezetőváltást. Hozzátették, akár a NAV egyik régiós vezetője követheti Vidát a poszton.
Vida Ildikó a legkedvezőbb forgatókönyv szerint legfeljebb augusztus végégig maradhat a székében – írta a Blikk.
A lap felidézte, hogy Varga Mihály gazdasági miniszter után Lázár János kancelláriaminiszter is arról beszélt, személyi konzekvenciái lesznek annak, hogy az Egyesült Államok több kormánytisztviselőt is – köztük Vidát – kitiltott a korrupciós vádak miatt.
A NAV-elnök utódjaként sokan emlegették a korábbi helyettesét, Kovácsics Ivánt, akit tavaly év végén mentettek fel beosztásából indoklás nélkül, de esélyesnek tartják Czinege Attilát, a NAV Észak-alföldi Regionális Főigazgatóság vezetőjét és Papp Istvánt, a dél-alföldi régió főigazgatóját is – közölte a Blikk több meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Úgy tudják, Vida Ildikóval a kormányzatból senki sem egyeztetett az ügyben. Keresték a NAV-elnököt is, de ő a menesztésével kapcsolatos kérdéseikre nem válaszolt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.