Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tizenötmilliárd köbméter földgázkészletet tárt fel az Eni olasz energiaipari cég a Nílus-deltában – jelentette be hétfőn az egyiptomi olajipari minisztérium, amely szerint az energiahordozó kitermelése két hónapon belül elkezdődik.
Az újonnan feltárt lelőhely az Abu-Mádi nevű koncessziós terület nyugati részén, Alexandria kikötővárostól 120 kilométerre északkeletre található. A földgázt tartalmazó homokréteg 3600 méter mélyen fekszik. Egyiptom teljes földgázkészletét egy 2013 végén készített felmérés 1008 milliárd köbméterre teszi.
Az új lelőhely kitermelési jogának 75 százaléka az Eni helyi fiókvállalatáé, a maradék 25 százalék pedig az észak-afrikai országban tevékenykedő másik energiaóriás, a brit BP holdingtársaság tulajdonában van.
Sajtóértesülések szerint a most bejelentett fejlemény az Eni új működési stratégiájának gyümölcse, amelynek megfelelően a cég a már meglévő gázmezők közelében végzett kutatásokra összpontosít, növelve ezzel a sikeres feltárások lehetőségét. Ugyancsak előnyt jelent, hogy a közeli mezők működő infrastruktúrájára támaszkodva jelentősen lerövidül a kitermeléshez szükséges idő.
Az Eni helyi leányvállalatán keresztül több mint hatvan éve van jelen Egyiptomban, és az ország egyik fő energiatermelőjének számít. Napi kapacitása eléri a 180 ezer hordó olajegyenértéket.
Az észak-afrikai országban uralkodó krónikus energiahiány sokat nőtt a 2011-es forradalmat követő kaotikus évek alatt, aminek következményeként állandóvá váltak a sokszor napi több órán át tartó áramkimaradások.
A hiány pótlását célzó intézkedések legnagyobb sajtóvisszhangot keltő lépése azon szándéknyilatkozatok márciusi aláírása volt, amelyek értelmében Izrael 1,2 milliárd dollár (342 milliárd forint) értékben fog földgázt szállítani Egyiptomnak a 2009-ben a tengerfenéken feltárt Tamar gázmezőről.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.