Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

VS: A Miniszterelnökség még mindig állja dolgozói bankolási díját

A Miniszterelnökségen még tavaly is közpénzből fizették ki a dolgozók számlavezetési díját, fejenként havi ezer forintot. Lázár hivatala azzal védekezett, hogy az új közszolgálati szabályzatról az egyeztetések még folynak, az új szabályzat elkészítése során pedig figyelembe veszik majd a korábbi kormánydöntéseket.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
VS: A Miniszterelnökség még mindig állja dolgozói bankolási díját

Bár a kormány két évvel ezelőtt megtiltotta, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen tavaly is közpénzből fizették ki a dolgozók a számlavezetési díját: 1536 dolgozó fejenként havi ezer forintot kapott lakossági folyószámla-költségtérítésére – írja a VS.hu.

A pénzeket idén fizették ki, de a tavalyi évre vonatkoztak. Az állami vezetők bankolásra nem kaptak közpénzt.

Túry Gergely

A Miniszterelnökség a kifizetéseket azzal magyarázta a VS.hu-nak, hogy tavaly a kormányfő hivatala jelentős átalakuláson ment át, államtitkárságból minisztériummá vált, a feladatai kibővültek. Az átalakulás miatt meg kellett újítani a működésre vonatkozó előírásokat, így az úgynevezett közszolgálati szabályzatot is. Ez tartalmazza, hogy a kormánytisztviselők milyen juttatásokra, így például folyószámla-költségtérítésre jogosultak.

Az új közszolgálati szabályzatról az egyeztetések még folynak, a tárca szerint ezek heteken belül lezárulnak. Az új szabályzat elkészítése során figyelembe veszik a korábbi kormánydöntéseket – ígérte a Miniszterelnökség.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek