Még egy listán leszerepelt Magyarország

Ha bárki ki akarta bogarászni a közelmúlt költségvetéseiből, hogy a közoktatás finanszírozása hogyan változott meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakulása óta, vagy hogy milyen hatása volt a kórházak államosításának, netán hatástanulmányok után kutakodott, akkor szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A helyzet tempósan romlik tovább, hiszen egy tavalyi törvénymódosítás a háttérszámításokat, hatástanulmányokat titkosította. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés is egyre nehezebb, sőt fizetni kell értük. Aki pedig netán belekóstolt abba, hogyan működik a parlamenti bizottságok szavazógépezete, megbizonyosodhatott róla, hogy a javaslatokat gyakran legfeljebb az előterjesztő olvasta el. Az igen szavazatot jelző kezek mintha központi ukázra emelkednének a magasba.

„Idén öt hét alatt nyomta át a kormánypárti többség a jövő évi költségvetést, a módosító indítványok benyújtására mindössze hat napot szánt. Ez nem tekinthető érdemi parlamenti vitának” – összegezte Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet alapítója s vezetője a honi viszonyokat. Ő csak tudja: régebben a Pénzügyminisztériumban, később a Magyar Nemzeti Bankban is dolgozott, majd a 2009-ben felállt, első Költségvetési Tanács főközgazdásza volt. Miután az Orbán-kormány a kötözködő, a költségvetés hitelességén őrködő intézményt és annak valamennyi munkatársát menesztette – élén a nemzetközi tekintélyt élvező Kopits Györggyel –, Romhányi a költségvetési átláthatóság élharcosa lett. Az általa gründolt intézet bekapcsolódott az International Budget Partnership munkájába, amely 2006 óta vizsgálja szisztematikus alapossággal, a tényekre támaszkodva az egyes országok költségvetését, így a törvények meghozatalát, annak működését, a róla szóló beszámolókat, az elszámolást. Ezzel Romhányi bevonta Magyarországot a szigorú vizsgálat alá vont országok közé. Nem sok köszönet van benne.

A vizsgált 102 ország közül Magyarország a 45. helyen végzett, a begyűjthető 100 pontból 49-et ért el, ezzel uniós sereghajtó. A nemzetközi ajánlások alapján számon tartott nyolc legfontosabb dokumentum közül néhányat egyáltalán nem tesz közzé, ilyen a költségvetési irányelv, a féléves beszámoló az Országgyűlésnek, valamint a polgárok bevonásáról szóló dokumentum a költségvetési tervezetbe és annak elfogadásába. Utóbbi mozzanat teljességgel hiányzik a magyarországi gyakorlatból. Ezzel Magyarország a korlátozottan átlátható költségvetésű országok közé sorolódott, és ennek már igazi pikantériája is van: a felmérés adatait a nemzetgazdasági tárca visszaigazolta, csupán négy szemponthoz fűzött azt árnyaló, nem túl lényeges felmérést. A kizárólag a tényekre vonatkozó 140 kérdésből 109 az átláthatóságra vonatkozik, 16 arra, mennyire szólhatnak bele a költségvetésbe a civilek, és 15 a felügyeletet (például az Országgyűlés és az Állami Számvevőszék szerepét) firtatta. Az eredmény lehangoló.

OBS 2015 Magyar Ország-összefoglaló

Mielőtt bárki sértettséggel vagy elfogultsággal vádolná meg a Romhányi-féle szakértői kört, érdemes egy pillantást venni a módszerre. A tények szakértői felmérése után az elkészült anyagot előbb független szakértők, majd a washingtoni csapat ellenőrzi, ezt követően elküldik a kormányzatnak, felkínálva a lehetőséget, hogy reagáljon rá, az International Budget Partnership csak ezután „árazza be” az egyes országokat. A munka 18 hónapig tart, az eredményt kétévente publikálják. A mostani minősítés a 2014-es költségvetésre vonatkozik, azóta csak romlott a helyzet, például a már említett titkosításokkal.

„Most csupán 44 pontot kapna Magyarország, nem 49-et, ezzel Törökország szintjére kerülne” – mondta Romhányi Balázs a sajtótájékoztatón. Mivel pedig az eltitkolt dokumentumok nagy része elkészül, csak nem hozzák nyilvánosságra, igazat kell adnunk a dokumentum egyik fontos megállapításának: az átláthatóság politikai akarat kérdése. Nyilván annak hiánya is az. Pedig amint Romhányi Balázs a mostani gyakorlattal kapcsolatos károkat felsorolta: az átláthatóság hiánya sérti az állampolgárok jogait, tágítja a korrupció lehetőségeit, komoly hátrány a nemzetközi tőkebefektetésekért és a donor-pénzekért folytatott versenyben, és persze növeli az államadósság finanszírozási költségét.