Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy valami osztalékból 4,3 milliárd forintot szakított tavaly. És ez mind semmi ahhoz képest, aki a megelőző évben 11 milliárdot szerzett.
Tavaly 1,12 milliárd forintot keresett az a magyar magánszemély, aki a legtöbb pénzt vitte haza bérként. Vagyis csaknem havi 100 millió forintért dolgozott valaki egy munkahelyen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtótájékoztatóján nem árulták el, ki az illető (adótitoknak minősül az információ), de nem csak átmeneti győzelmet aratott ez a magánszemély. Egy évvel korábban ugyancsak ő volt az, aki a – szaknyelven – legnagyobb összevont jövedelemmel (ide tartozik például a bér is) dicsekedhetett, de akkor még 3,3 milliárd forintot zsebelhetett be.
Ezeknél is van azonban feljebb. A legnagyobb forrásadós jövedelem (praktikusan osztalék) tavaly 4,344 milliárd forint volt, csaknem a teljes összeg osztalék. De ez kismiska a 2013-as topjövedelemhez képest, az nem sokkal maradt el a 11 milliárd forinttól, tudósít a napi.hu. A NAV szerint a 695 millió forinttal a toplista élén álló adózó volt 2014 legnagyobb adófizetője is.
Ami a lakosság egészét illeti, tavaly 80 ezerrel többen (4,5 millióan) adtak be személyijövedelemadó-bevallást, mint egy évvel korábban. Több adóbevétel is folyt be a NAV-hoz, a megelőző évit 113 milliárddal haladta meg a tavalyi, 9430 milliárdos adóbevétel. A személyijövedelemadó-terhelés kicsit nőtt, 0,1 százalékponttal, 13,7 százalékra.
Családi adókedvezménnyel 1,1 millióan éltek, összesen 190 milliárd forint maradt így a szülőknél.
Az összes összevont jövedelem és az abból származó adó több mint harmada Budapestre és Pest megyére koncentrálódik.
A cégeknél bár összességében nőtt a nyereséges vállalkozások száma, 2,2 százalékkal, és a veszteségesek száma csökkent 11,1 százalékkal, mégis, akik veszteségesek, azoknak nagyon nagyra hízott a negatív szaldójuk: a cégek vesztesége 18 százalékkal hízott a napi.hu tudósítása szerint. A vállalkozásoknál is nőtt az adóterhelés, 0,9 százalékponttal, 11 százalékra.
A vállalkozások zöme, 89 százaléka mikrovállalkozás, az adóbevételek nem egészen egyötödét adják. A nagyobb vállalkozások teszik ki az adózók alig 4 százalékát, de az összes adóbevétel több mint 40 százalékáért ők felelősek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.