„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Újabb bizonyíték került elő, arról, hogy a Volkswagen kibocsátási manipulációjáról évek óta tudott a német kormány. Eközben a használt dízel Volkswagenek ára zuhanásnak indult Amerikában, különösen az internetes értékesítés nehéz. A Ford pedig dögkeselyűként vetette rá magát a csalódott volkswagenesekre.
Feltehetőleg évek óta tudott a Volkswagen manipulációjáról a német kormány, és erről most újabb bizonyíték került elő – írta a Portfolio.
A német kormány és az Európai Bizottság is tudhatott arról, hogy az autógyártó szoftverekkel manipulálja károsanyag-kibocsátási értékeit. Ez abból a levélből derül ki, amelyet a német közlekedési minisztérium írt július végén a Zöldek kérdésére válaszolva. A minisztérium azt írta, hogy egyetértenek az Európai Bizottsággal: a károsanyag-kibocsátás manipulálására szolgáló berendezések alkalmazását egyelőre nem lehet megakadályozni a gyakorlatban.
Tehát nemcsak a német kormány, hanem az európai végrehajtó testület is tudott arról már nyáron, hogy létezik a manipulációt elősegítő technika.
Az újabb bizonyítékot a német kormány sárosságára a Die Welt ásta elő: mint kiderült, egy környezetvédelmi szervezet (Deutsche Umwelthilfe) az elmúlt években többször megkeresték a német közlekedési tárcát azzal a kérdéssel, vajon miért lehetséges, hogy a valóságban az autók kibocsátási értékei jóval meghaladják a próbapados értékeket. Többször is egyeztettek ezügyben a minisztériummal, amelynek az volt az álláspontja, hogy nem tud a zöld szervezet által gyanított manipulatív szoftverek létezéséről. A találkozóról jegyzőkönyv is készült, amiből kiderül, hogy a VW Passat nitrogén-oxid-kibocsátása volt a zöldek által konkrétan felhozott példa.
A Közlekedési Minisztérium továbbra is tartja magát ahhoz a hivatalos állásponthoz, hogy nem tudtak a manipulációról.
Jóval nehezebb eladni a használt VW-ket |
Szeptember közepe óta 13 százalékkal, vagyis közel 1700 dollárral csökkent az USA-ban a használt dízel Volkswagenek ára. Az online aukciókon eladott VW-dízelek száma 27 százalékkal esett vissza – derült ki a Kelley Blue Book adataiból, amelyeket a Portfolio ismertetett. Eközben a használt benzines Volkswagenek ára csupán 2 százalékkal csökkent. A Ford és a Fiat is megcélozta a csalódott VW-tulajdonosokat: kedvezményt adnak azoknak, akik lecserélnék régi Volkswagenjüket. Csakhogy míg a Fiat kizárólag Olaszországra hirdette meg akcióját, a Ford Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában is dögkeselyűként repült rá a botrány kárvallottjaira, 750-1750 eurós kedvezményt kínálva nekik. |
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.