Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Michel Platini továbbra is szeretne indulni a FIFA-elnökségért, annak ellenére, hogy félmilliárd forintnak megfelelő összeget kapott Joseph Blattertől valamiért, amiről még szerződést sem írtak.
A FIFA-elnökségre hajtó UEFA-elnök Michel Platini a Le Monde-nak adott interjúban bizonygatta, hogy nem követett el törvénytelenséget akkor, amikor 2011 februárjában 2 millió svájci frankot (575 millió forintot) kapott Joseph Blatter FIFA-elnöktől.
Platinit Blatterrel együtt október 8-án tiltotta el 90 napra a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA, vagyis a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellene a svájci államügyészség a kétmillió frankos utalás miatt.
Platini a lapban azt állítja, hogy Blatter 1998-ban megkérdezte tőle, hogy mennyiért lenne a tanácsadója, ő pedig évi egymilliót mondott, és cserébe 1998 és 2002 között tanácsokat adott a nemzetközi mérkőzésnaptár megreformálásával és a legszegényebb országok szövetségeit érintő támogatási rendszerrel kapcsolatban. Viszont sosem írtak papírt a szerződésről, és ő úgy tudja, hogy a svájci jogban a szóbeli szerződés is ugyanolyan érvényű, mint az írásbeli.
Aztán arról beszélt, hogy ezen az összegen később összevitatkoztak Blatterrel, a főtitkár ugyanis azt állította, hogy Platini nem kaphat egymillió frankot, az ugyanis a főtitkári fizetés háromszorosa, így 300 ezer frankról tárgyaltak, de a FIFA-nál közölték, hogy ezt később fizetnék ki, de később sem jött meg. "Amikor Blatter – a FIFA pénzügyi osztályának kérdésére – elismerte, hogy tartozik nekem, én elküldtem a számlát, de hibáztam. Elfelejtettem, hogy évente 300 ezret fizettek volna, én 500 ezerre emlékeztem, tehát úgy gondoltam, hogy négyszer 500 ezerrel tartoznak, ezért küldtem kétmillióról szóló számlát. Tíz nappal később minden gond nélkül átutalták az összeget, pedig ha bármilyen kétségük lett volna, nyilván nem fizetnek" – mondta Michel Platini.
A FIFA elnökválasztására február 26-án kerül sor és Platini azt mondja, hogy továbbra is indulni akar, bár hivatalosan még nem jelentkezett. A hivatalos jelentkezés határideje jövő hétfő. Azt már közölte a FIFA, hogy a hivatalosan januárban lejáró eltiltásig nem bírálják el Platini pályázatát, utána ad hoc választási bizottság dönt a jelentkezés elbírálásáról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.