Már az online pénztérgépek bevezetésének tervezési szakaszában szóba került, hogy a kiskereskedők után a szolgáltató szektor üzletei és az automaták is be legyenek kapcsolva a rendszerbe – idézte fel a Népszabadság.
Az adózás rendjéről szóló törvény módosításához a napokban olyan indítványt nyújtott be a gazdasági bizottság, amelyből kiderül, az automaták forgalmát már jövő nyártól valós időben fogja látni a NAV.
A tervek szerint júliustól élne az új rendszer. A gépekbe úgynevezett automatafelügyeleti egységeket kellene szerelni, ez biztosítja a NAV szerverei és az automaták közötti kommunikációt.
Az üzemeltetőknek szerződést kell majd kötniük egy felügyeleti szolgáltatóval, amelynek a gép és az automatikus felügyeleti egység integritását kell majd szavatolnia.
A szolgáltatás hatósági áras lesz, a részletekről pedig egy kormányrendelet határoz majd. A Népszabadság szerint a felügyeleti egység és annak beépítése a gépekbe alapesetben is több tízezer forint lehet, és az adatforgalom biztosításáért is fizetni kell.