Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt négy személlyel szemben nyújtott be vádiratot uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt. Elvileg elsősorban kutyák számára kialakított hidroterápiás futópad továbbfejlesztésére kérték a pénzt, amiből persze semmi nem lett.
A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – egy 49 éves férfi – 2008 októberében nyújtott be pályázatot uniós támogatás elnyerésére. A pályázati kiírás célja vállalkozások innovációs tevékenységének támogatására irányult. A forrást nagyrészt az Európai Unió költségvetése, kisebb részében pedig Magyarország költségvetése finanszírozta – olvasható az ügyészség közleményében.
A vádlott által képviselt cég a pályázat szerint a kutatási-fejlesztési tevékenységet egy vidéki telephelyen végezte volna. A projekt céljaként pedig egy már létező, elsősorban kutyák számára kialakított – eredetileg rehabilitációt szolgáló – hidroterápiás futópad továbbfejlesztését jelölte meg. Ennek lényege szerint a kutyák rehabilitációján kívül a cél a megelőzés, a kutyák életminőségének javítása, egészségmegőrzés és fittségük fenntartása.
A vádlott a pályázatban a projekt összes költségét mintegy 250 millió forintban jelölte meg és ahhoz 45% vissza nem térítendő támogatást igényelt több mint 110 millió forint összegben. Ebből előlegként csaknem 45 millió forint került a részére kifizetésre.
A vádlott a pályázatban azonban a vád szerint valótlan adatokat közölt, a pályázatban leírt fejlesztést sem módjában, sem szándékában nem állt megvalósítani. A fejlesztés helyszíneként megjelölt vidéki telephely még közművekkel sem rendelkezett, ott kutatást, fejlesztést nem lehetett végezni.
A vádlott a kapott előlegből nem végzett semmilyen kutatási-fejlesztési tevékenységet, célja kizárólag a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt.
A támogatás kifizetéséhez a férfi fiktív számlákat, valótlan tartalmú iratokat használt fel, amelyek kiállításában a vád szerint az ügy többi vádlottja nyújtott neki segítséget.
A Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, amelyet az elsőrendű vádlott tettesként, három társa pedig bűnsegédként követett el. A vád tárgyává tett bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.