szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Index szerint a Vida Ildikó vezette NAV akkor vizsgálta a kormányfő bizalmasának anyagi ügyeit, amikor a miniszterelnök és volt szövetségese éppen nagyot csattant. Az Együtt arra kíváncsi, hogy tud Habony kölcsönöket törleszteni.

Költségvetési csalás alapos gyanúja miatt az Együtt – a Korszakváltók Pártja feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen – jelentette be Szigetvári Viktor. A pártelnök arról beszélt, hogy szerintük Habony Árpád tisztázatlan forrásokból gazdagszik, miközben adófizetői pénzeket kezelő emberekkel ápol kapcsolatot. Egyben felszólította a belügyminisztert Habony Árpád nemzetbiztonsági átvilágításának lefolytatására amiatt, hogy – a napvilágra került információk szerint – számos tárgyaláson vesz részt például állami intézményekben. Végül az követelte az adóhivataltól, vizsgálják meg azokat, akik a hírek szerint kölcsönt adtak Habony Árpádnak.

A 444.hu írt arról csütörtökön, hogy információik szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2015. tavaszán vizsgálatot indított Habony Árpád ellen, aki együttműködött a hatósággal, és jövedelmei között több kölcsönt is megemlített.

Túry Gergely

A sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint kikérték Szigetvári Viktor véleményét arról, hogy Habony Árpád ismeretlen tettes ellen feljelentést tett adótitok megsértése miatt és polgári peres eljárást helyezett kilátásba a róla szóló hírnek helyt adó médiumok ellen. A pártelnök azt felelte, az adótitok fontos, és Habony Árpádnak joga van feljelentést tenni. Az viszont probléma – mondta –, hogy ezzel együtt "a szabad sajtót fenyegetni egy közszereplőnek, márpedig Habony Árpád közszereplő, nem kell, neki az volna a kötelessége, hogy nyilatkozzon (...) és magyarázatot adjon a vagyonosodására".

Mindeközben az Index arról ír, hogy noha 2015-ben a PM-es Barabás Richárd, illetve Szigetvári Viktor is az adóhatósághoz fordult, vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezve Habony Árpád esetében, a NAV valójában nem ezek miatt, hanem korábban, és saját hatáskörben végezte ezt el. Ez állítólag még 2015 elején történt, amikor a hivatalt Vida Ildikó vezette, illetve amikor a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti konfliktus eldurvult.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!