Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átalakult az állami agrártámogatások dobogósainak listája az elmúlt évben, Leisztinger Tamás húzta a legtöbb hasznot abból, hogy Simicska Lajos összerúgta a port a kormányfővel – írta a Blikk.
Leisztinger Tamás tavaly minden korábbinál több, 4,8 milliárd forintot kapott földbirtokai után – írta a K-Monitor civil szervezet összesítése alapján a Blikk.
A lap szerint MSZP-kötődésű milliárdos üzletember ezzel megelőzte a listán Csányi Sándor OTP-vezért és Simicska Lajost is.
Leisztinger érdekeltségei főként a Forrás részvénytársaságon keresztül vették fel a 4,8 milliárdot, ez az összeg egymilliárddal több, mint amit 2014-ben vehetett fel, akkor csak a harmadik helyre került a támogatottak listáján.
Nem sokkal szorult a 2015-ös földtámogatási lista második helyére az OTP-vezér, Csányi Sándor, akinek érdekeltségébe tartozik a Bólyi Zrt. A bankár 4,5 milliárd forintot kapott, szemben az egy évvel korábbi 5,9 milliárddal.
Simicska Lajos lehet az elmúlt év legnagyobb vesztese. A hirdetési területen és az állami megrendeléseken is veszteségeket elkönyvelni kénytelen Simicska a földjeivel is nagyot bukott. A 2014-es támogatásának csaknem harmadát vesztette el, noha cégein keresztül még így is 4 milliárd jutott.
Felcsút első embere, a kormányfő bizalmasa, Mészáros Lőrinc 2014-ben 335 milliót könyvelhetett el, tavaly ehhez képest 65 százalékkal több támogatást kapott, ezzel a legdinamikusabban fejlődő földbirtokosok közé tartozik. 2015-ben átlépte a félmilliárdos határt, cégei 545 millióhoz jutottak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.