Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Biztos bevétel és még fenyegetni is lehet velük.
4 milliárdot tervez beszedni az állam a turizmusfejlesztési hozzájárulásból, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Portfólióval. Ezt az új adónem, melyről korábban mi is írtunk, nem tesz különbséget piaci szereplők között, egységesen 4%-os árbevétel-alapú sarcot jelent.
A kormány szereti ezt az adóformát, mert a vállalkozások nem tudják kikerülni, ugyanakkor visszaüthet, hogy az állam a különadókkal mindenhol odacsap egyet, ahol profitot lát. A Bankszövetséggel megállapodva a kormány mérsékli a pénzügyi szervezetek különadóját.
A Portfólió összesítése szerint ugyan a kormány 2016-ban és 2017-ben 140, illetve 130 milliárddal kevesebbet tervez beszedni különadókból, ami azt jelenti, hogy GDP-hez viszonyítva a különadók összege a 2,5 százalékos arányról 2 százalékra csökken. Ennek ellenére különadók nélkül nemhogy a kétszázalékos idei költségvetési hiánycél bukna, hanem az elmúlt években lehetetlen lett volna a háromszázalékos hiánycél alá kerülnünk, amit az EU elvárt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében.
Tényleg szénné vagyunk adóztatva
Pár százezer forinttal érkezik az autószalonba, és két óra múlva egy 7 milliós vadiúj kocsival gurul ki. A jegybank eközben azt hiszi, hogy ön a magyar gazdaság fejlődését támogatja, pedig csak egy új családi autót vett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.