szerző:
Magyar Nemzet / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Fideszes politikusokkal folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeket foglalt le a rendőrség a Spéder Zoltán érdekeltségeiben tartott házkutatások során.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai június 8-án tartottak házkutatást az FHB-bankcsoportnál és Spéder egyes érdekeltségeinél, miután a rendőrség csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el – írja a Magyar Nemzet. Korábban pedig az FHB Jelzálogbankot több mint százmillió forintos bírsággal sújtotta az MNB, a tőzsdén felfüggesztették a bank papírjaival való kereskedést, a parlament pedig váratlanul törvényben regulázta meg a takarékszövetkezeti szektort, amelynek integrációját Spéder felügyelte. Emellett Spédert a kormányközeli médiumok is keményen támadni kezdték.

Az üzletember lakásán és a Magyar Posta Zrt.-nél is volt házkutatás. Azt azonban nem tudni, hogy a konkrétan honnan is vitték el a címben említett hangfelvételeket. Jelenleg három egymástól részben elkülönülő, részben összefüggő ügyben folyik nyomozás. A gyanú pedig az, hogy míg az FHB jól jött ki ezen üzletekből, az állam nem. Kérdés tehát, miként vett 49 százalékot a Magyar Posta az FHB Kereskedelmi Bankban 28,5 milliárd forintért; hogyan adta el a posta pénzszállító cégének egy részét; és miként osztozkodott az FHB és a posta a Díjbeszedő-csoport érdekeltségein.

A bomba az után robbant, hogy Demján Sándor nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amely szerint Spéder az FHB-n keresztül kiveszi a vagyont a takarékokból. Demján később a nyilvánosság előtt egyenesen azt állította, Spéder az FHB Jelzálogbank élén „megtervezett bűnszövetkezetként” próbálta kisemmizni a takarékszövetkezeteket.

Mindeközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiterjedt vizsgálatot kezdett az Index.hu portál kiadójánál, a Spéder Zoltán tulajdonában álló Central European Media & Publishing (CEMP) Zrt.-nél

Így lett kegyvesztett Simicska Lajos után Spéder Zoltán is

Ezt olvasta már? Köszönjük, üzenetét elküldük a szerzőnek. Köszönjük, üzenetét elküldük a címzettnek. Szabó Yvette, Juhász Gábor Az Orbán család érintettsége is szükséges volt ahhoz, hogy a kormányfő kilövési engedélyt adjon Spéder Zoltánra. A milliárdos üzletember, aki eddig kormányzati hátszéllel építette birodalmát, egy csapásra ellenséggé vált.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

A Jobbik feljelenti Hollik Istvánt rémhírterjesztésért

Jön a vezeték nélküli fejhallgató, amit fénnyel is lehet tölteni

Jön a vezeték nélküli fejhallgató, amit fénnyel is lehet tölteni

Szarvas József: “Én azt várom, hogy történjen valami személyes ügy az egyetemen”

Szarvas József: “Én azt várom, hogy történjen valami személyes ügy az egyetemen”