Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elkészült az Antolin Hungary Kft. több mint 5,5 milliárd forintos beruházással épített gyártócsarnoka Kecskemét-Helvécián. A gépjárművek beltéri kialakításával foglalkozó spanyol Grupo Antolin csoporthoz tartozó cég 5,656 milliárd forint összköltségű komplex fejlesztését az Európai Unió és a magyar állam 967,9 millió forinttal támogatta.
Az Antolin Hungary Kft. jelenleg a Mercedes több modellje számára szállít szőnyegeket, csomagtartó-elemeket és ajtóborítást.
Papp Róbert, a cég könyvviteli szolgáltatásért felelős vezetője elmondta, a vállalkozást 2010-ben Magna Automotive Hungary Kft. néven alapították, majd átkerült a spanyol Grupo Antolin tulajdonába, és 2012-ben kezdte meg a gyártást. A Mercedes-Benz gyár stratégiai beszállító partnereként szőnyeget, illetve csomagtartó-burkolatot készítettek, 2013-tól ajtópaneleket is szállítottak a kecskeméti autógyárba, valamint partnerüknek, a német Intier Automotive Eyblnek. A vállalat 2015-ben már jelentős árbevételt realizált kínai exportból is.
Az új gyártócsarnokot a Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatásával, zöldmezős beruházás keretében építették fel. Az épületekre mintegy 7 millió eurót, a berendezések és gépek beszerzésére 20 millió eurót fordítottak, emellett informatikai fejlesztések is megvalósultak.
A kecskemét-helvéciai cég 68 új munkahely létrehozására tett vállalást pályázatában, azonban a cégcsoport a projekt zárásakor már mintegy 600 alkalmazottat foglalkoztatott.
Az Antolin Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben 108 millió euró volt. Exportból 72 millió eurót, míg belföldi értékesítésből mintegy 36 millió eurót realizált.
A belföldi értékesítés kizárólag a Mercedes-Benz gyárba irányul, az elmúlt évben ez 30 százalékkal növekedett. A vállalat adózott eredménye 2015-ben több mint 6 millió euró volt.
A spanyol Grupo Antolin a gépjárművek beltéri kialakításával foglalkozó szállítók listáján a harmadik, tetőkárpitok gyártásában pedig világelső.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.