A beengedőkapuk használatával naprakész adatokat kaphatnak az utasforgalom alakulásáról, így hatékonyabbá válhat a közlekedés szervezése, de ehhez a tervezett kapuk számát és elhelyezését módosítani kell. A megállók műszaki sajátosságaira és állapotára figyelemmel helyszíni felülvizsgálat után a mérnökök már megtették a javaslatot a kapuk eredeti tervektől való elhelyezésére is – közölte a lappal a BKK.
A Világgazdaság cikke szerint a BKK a korábban bejelentett projektmódosítással nem a teljes rendszert, hanem egyes elemeit, illetve azok sorrendiségét és egymáshoz illeszkedését tervezi át.
A javasolt módosítások elfogadásával a végső határidő nem kerül veszélybe, de betartásához "hatékony projektvezetés", és feszítettebb munkavégzés, végrehajtás szükséges – magyarázzák.
Nem változik a beruházás költsége sem, de arról a lap nem kapott tájékoztatást, hogy eddig mekkora összeget használtak fel az 54,4 millió eurós hitelből, valamint a főváros által biztosított 4,3 milliárd forintos forrásból.
Újratervezteti az elektronikus jegyrendszert a BKK
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága úgy döntött, hogy újra kell tervezni a fővárosi elektronikus jegyrendszert, mert kiderült, hogy az a korábbi menedzsment által rögzített műszaki feltételekkel működésképtelen lenne.