szerző:
Domány András

Most először élt a kormány azzal a jogával, hogy „a verseny biztosítása érdekében” egyedi felmentést adhat a közbeszerzésből a versenyszabályok megsértése miatt kizárt cégnek.

A Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent határozat szerint az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank az „’MFB Pont’ elnevezésű értékesítési pontok kialakítására és üzemeltetésére, továbbá kiemelt közvetítői és pénzügyi közvetítői szolgáltatások nyújtására” kiírandó közbeszerzésben eltekinthet a törvényi tilalomtól. Azt nem tették közzé, hogy melyek azok a cégek, amelyek csak ilyen kivételezés segítségével indulhatnak el a majdani pályázaton.

Idén májusban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyéni képviselőként javasolta, hogy – az előző évben az ő előterjesztésére elfogadott törvényt megváltoztatva – bízzák a pályázatok kiíróira, engedik-e indulni közbeszerzéseken a versenyszabályok három éven belül jogerősen elmarasztalt és megbírságolt megsértőit.

Ám az Országgyűlés gazdasági bizottsága közbeszólt, és végül az a kompromisszumos megoldás került be a módosított közbeszerzési törvénybe, hogy a kormány az ajánlatkérő kezdeményezésére „a verseny biztosítása érdekében” a tilalom alól egyedi határozatban felmentést adhat, de csak akkor,

„ha a közbeszerzési eljárással érintett piac gazdasági szereplőinek jelentős része a … kizáró ok hatálya alatt áll”,

vagyis ha az ágazatban az előző három évben mindenki szabálytalankodott, és a felmentés nélkül nem lenne, aki pályázhat.

Ezzel a jogával élt most a kormány.

Az MFB Zrt. reagálása cikkünkre

A Kormány 1492/2016. (IX.15.) Korm. határozata egy olyan lehetőséget biztosít, amelyet a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény is megad. Ez a lehetőség általánosságban minden érintett ajánlatkérőre vonatkozik, nem csak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-re.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által kezdeményezett, a „Szolgáltatási szerződés ’MFB Pont’ elnevezésű értékesítési pontok kialakítására és üzemeltetésére, továbbá kiemelt közvetítői és pénzügyi közvetítői szolgáltatások nyújtására” tárgyú közbeszerzési eljárásban az MFB Zrt., mint ajánlatkérő a verseny biztosítása érdekében kaphat felmentést.

Mivel a közbeszerzési eljárásra vonatkozó kiírás még nem jelent meg, és az esetleges ajánlattevők körét sem ismerjük, így téves bármilyen feltételezés, hogy egy törvény által biztosított lehetőséggel bárki vissza akarna élni.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Orbánt éltette Sorossal szemben Matteo Salvini Rómában

Orbánt éltette Sorossal szemben Matteo Salvini Rómában

A Brexit elhalasztását kéri Boris Johnson az EU-tól

A Brexit elhalasztását kéri Boris Johnson az EU-tól

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat