Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alig jelentkeznek háziorvosi képzésre, így néhány éven belül 2200 praxis maradhat gazdátlan. Az állandó orvossal nem rendelkező helyek számában a gazdasági válság óta 90 százalékos emelkedést mutattak ki.
Összesen 514-en kezdték meg a háziorvosi képzést 2012-től az ország négy orvosi egyetemén, és mostanáig 501-en végeztek, miközben néhány éven belül 2200 praxis válhat betöltetlenné – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: Magyarországon 6750 működő háziorvosi praxis van, ebből mintegy 300 tartósan betöltetlen. A fiatalok azonban az alacsony finanszírozás miatt nem választják nagy számban ezt a pályát.
Aggodalomra adhat okot a Magyar Nemzet szerint az is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal összefoglalója a helyettesített, állandó orvossal nem rendelkező helyek számában a 2014-et megelőző hat év során 90 százalékos emelkedést mutat ki.
Aggodalmát fejezte ki korábban a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete is, jelezve, hogy több százezer embert fenyeget a korai elhalálozás a megfelelő háziorvosi ellátás hiánya miatt – idézi fel a Magyar Nemzet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.