Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. élére a nemzeti fejlesztési miniszter Kóbor Györgyöt nevezte ki hétfőtől.
Az ENKSZ múlt heti tájékoztatása szerint a nemzeti közműszolgáltató éléről október 1-jével távozott közös megegyezéssel Horváth Péter János, aki a részvénytársaság 2015-ös létrejötte óta töltötte be az elnök-vezérigazgatói tisztséget.
Kóbor György 2000-2010 között az E.ON Hungária Zrt.-nél dolgozott, nyolc évig az E.ON Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatójaként, majd a vállalat energiabeszerzésért és energiaértékesítésért felelős vezérigazgató-helyetteseként. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt 2010-2012 között, ezután a MET Power Magyarország vezérigazgatója. 2013-ban visszatért az MVM-hez, ahol – az ENKSZ élére történő kinevezéséig – ismét a gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozíciót töltötte be – tájékoztatott az ENKSZ.
Távozott az orbáni rezsiharc kíméletlen tábornoka
Nem vezetheti tovább az állami rezsicéget, sőt állami alkalmazotti státusától is megválik a 2010 utáni orbáni energiapolitika szürke, de könyörtelen végrehajtója. Horváth Péter a simicskátlanítás és a Lázár-Seszták-párharc vesztese. Fellegi Tamás, a 2010-es kormányváltás után frissen kinevezett fejlesztési miniszter egyszer találkozott Matos Zoltánnal.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.