Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Már 800 millió forintot elköltöttek rá, de még gyakorlatilag használhatatlan, újabb uniós támogatásból fejeznék be.
Rakamaz további 228,5 millió forintos, önrész nélküli támogatást kért ahhoz, hogy be tudja fejezni a nagy ívű turistacsalogatónak szánt vízi tanösvényét. A 444.hu összefoglalója szerint a teljesen elszúrt projekt még 2009 végén, az előző, fideszes városvezetés alatt indult, és eddig is mintegy 800 millió forintba került.
Az eredeti tervek szerint a környék vízi élővilágát bemutató tanösvénynek, és a hozzá tartozó épületeknek már 2013 tavaszára meg kellett volna nyílniuk, és jövőre már 78 ezer látogatót kellene fogadniuk – a félkésznek is alig nevezhető központ azonban gyakorlatilag egyetlen látogatót sem fogad, csak egyes helyiségeit tudják néha bérbe adni.
Az uniós források igénybe vétele mellett a kormány 80 millió forint támogatást adott Rakamaznak, és a városnak hitelt is fel kellett vennie, de ez sem volt elég. Az újabb támogatást is azért kérik, mert ha nem tudják teljesíteni a vállalásaikat, akkor az uniós pénzeket vissza kellene fizetniük.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.