Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bill Gates, akinek vagyonát 82 milliárd dollárra teszik, fiatalos nyugdíjas. Londonban egy egészségügyi konferencián vett részt, ahol egy új zikaellenes világprogramról tárgyaltak.
A gyorsan terjedő vírus a riói olimpián is zavarokat okozott. A várandós kismamák vannak komoly veszélyben, mert csecsemőjüket a kisfejűség nevű betegség fenyegeti, ha édesanyjuk megfertőződik. Eddig 68 országban regisztráltak zikavírust. Legutóbb már Floridában is. Ezért néhány európai állam nem tanácsolja a terhes anyáknak, hogy ebbe az amerikai államba utazzanak.
20 millió dollárt adtam a malária elleni küzdelemre. Most a zika következik
– mondta Bill Gates Londonban. Egy ausztrál professzor programját támogatja egy 14,5 millió fontos alap. A legnagyobb részt a világ leggazdagabb embere vállalta: 6,5 millió fontot. A brit kormány 4,1 millió fontot ad, a többit az USA, Brazília és Kolumbia kormánya adta össze. A világprogram kísérleti fázisa két városban indul el: Rio de Janeiróban (Brazília) és Medellinben (Kolumbia).
Hogyan akarják leküzdeni a zikavírust?
Az ausztrál professzor elképzelése az, hogy kitenyészt egy olyan moszkitótörzset, mely immunis a zikavírussal szemben. Ezeket az immunis rovarokat azután szabadon engedik, hogy bekapcsolódjanak a szaporodásba, abban bízva, hogy az új egyedek már nem hordozzák a zikavírust. A módszert Ausztráliában már kipróbálták, és az eredmények biztatóak. Minél előbb szükség is van eredményre, mert a zikavírus még 98 millió embert fertőzhet meg – írja a Daily Mail.
Bill Gates nem az egyetlen milliárdos, aki világméretű egészségügyi programokat támogat. A Facebook alapító atyja, Mark Zuckerberg nemrég 3 milliárd dollárt ajánlott fel arra, hogy ne legyen gyógyíthatatlan betegség a jövőben. A mostani londoni tanácskozáson bírálták Zuckerberg elképzelését, mert az már meglevő kutatási irányokat támogat. Bill Gates és a londoni konferencia többi résztvevője a célzott támogatásokban hisz, melyek új kutatási programokat finanszíroznak, mint például a zikavírus elleni világprogramot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.