Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ifj. Chikán Attilával, az Alteo energetikai cég vezetőjével készítette e heti portréját a HVG.
Vezetésszervezést és vállalatértékesítést tanult az egyetemen ifj. Chikán Attila, de egy sommelier-kurzust is elvégzett, és kis híján egy szingapúri befektetési cég vezérigazgatója lett, mielőtt nyolc évvel ezelőtt megalapította energetikai cégét, az Alteót. A neves közgazdászprofesszor fia ehhez képest egyetemistaként arról álmodott, hogy a Wall Streeten, de minimum a londoni Cityben fog dolgozni, és negyvenéves korára a GM Europe elnöki székében ül majd – mondta el a HVG-nek.
„Előfordult, hogy a családnevem egy bemutatkozáskor segített. De édesapám soha nem oldotta meg helyettem a feladataimat. Azt azért határozottan közölte velem annak idején: ha már így kitaníttatott, nagyon örülne, ha egy-két évig olyan munkát végeznék, amely során valamiből valami készül. Mert szerinte nagyobb eséllyel lehet jó üzletember abból, aki látott már termelést. Szerencsémre hallgattam rá” – vallja a zöldenergiával foglalkozó Alteo vezére, akinek családja van annyira környezettudatos, hogy gyerekei rászólnak, ha borotválkozás után nem elég gyorsan zárja el a csapot.
Az ifj. Chikán Attilával készült portrét az e heti HVG-ben olvashatják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.