A világon ugyanis a legolcsóbban ott lehet szürcsölni a feketelevest, ahol a kávé megterem. Mint például Brazíliában. A brit bulvárlap szerint: aki olcsón akar kávézni, annak nem kell mást tennie, mint repülőgépre szállnia. Az irány Rio de Janiero vagy San Paulo. Ott már 84 vagy 85 pennyért is jó kávét mérnek miközben Londonban ennek átlagosan csaknem a duplája az ár: 1,62 font.

Mindenért természetesen nem lehet hibáztatni a leértékelést sem: a brit kávérajongókat nemcsak a font mélyrepülése sújtja, de az a múltból örökölt gond is, hogy az Arabica kávét kedvelik. Ez csúcsminőség, vagyis drága. A kontinens beéri a Robusta kávészemekkel, melyek picit olcsóbbak. És itt jön a kávésok harmadik nagy problémája: az adórendszer. A legdrágább ugyanis ott a kávé, ahol magas a kávéházak adója. Mint például Svájcban vagy a skandináv országokban. Zürich tartja a rekordot a brit bulvárlap összeállításában: 5 font és 72 penny lehet egy kávé Svájc legnagyobb városában.

Hol jobb kávézni: a nagy láncok, mint mondjuk a Starbucks kínálnak-e előnyös árat vagy a független kávéházak? Nagy-Britanniában ez egyértelmű: a nagy láncok általában olcsóbbak, míg a kávéházak – épp egyedi jellegük miatt – borsos árakat számolnak fel. A latin országokban ez másképp van: a kis kávézók általában olcsóbbak, mint a nagy láncok. Ez a helyzet  Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Ki miért iszik kávét?

Sok országban a hivatalokban levő automaták a legnépszerűbbek: általában nem épp csúcsminőség az, ami belőlük kijön, de olcsó. A minőség nem mindenütt meghatározó: Latin-Amerikában sok kávét isznak, de ínyenc csak az lehet, akinek a pénztárcája is bírja. Ez egyébként valószínűleg világjelenség – derült ki a Daily Mail összehasonlításából, mely azért arra is utal, hogy míg a Cityben méregdrága a kávé, a lepukkant vidéki városokban, mint a skóciai Dundee vagy Sheffield a világ csaknem legolcsóbb kávéja kapható, mert a helyiek pénztárcája csak ennyit tesz lehetővé.