Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A legnépszerűbb az idén is a luc, a nordmann és az ezüstfenyő lesz.
A fővárosban és vonzáskörzetében a nordmann népszerűsége töretlen, talán már meg is előzte a lucfenyőt, az országos átlagban azonban továbbra is a lucfenyő áll az első helyen – mondta az MTI-nek Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) elnöke.
A lucfenyő méteréért átlag 3-3,5 ezer, az ezüstfenyőért 5 ezer forintot kérnek. A nordmann fenyő métere 8 ezer, a két méternél nagyobb nordmann fenyő árát egyedileg állapítják meg. Az árak az eladás helyétől és a kiskereskedelmi egység típusától függően különbözhetnek.
A gyökeres, cserepes karácsonyfák a forgalomnak mintegy 10-15 százalékát adják – tette hozzá.
Biza Klára kiemelte: a karácsonyfa minőségére nincsenek minőségi előírások, az áru származását viszont igazolni kell.
Tájékoztatása szerint lesz elég fenyőfa az idén, importból és hazai termésből. Zala, Vas megye főleg déli, Somogy megye északi területein őstermelők és erdészetek foglalkoznak karácsonyfának való fenyő termesztésével. Hangsúlyozta, nincs szó a természet megkárosításáról, a fenyőtermesztés néhány ezer magyar család megélhetését adja.
Közlése szerint a kertészeti árudákban kínált vágott fenyőket csak december első napjaiban vágják ki, nem úgy a nagy mennyiséget olcsón kínáló árusítóhelyeken értékesítetteket. Ezek kitermelését értelemszerűen előbb megkezdik, hogy már december első napjaira a kereskedelmi egységekben lehessenek. A vágott karácsonyfákat az ünnepek elmúltával összeaprítják és komposztálják vagy elégetik - jegyezte meg az elnök.
Kitért arra, hogy a kertészeti árudák nem nézik jó szemmel, hogy ebben az időszakban megszaporodnak az utcán, alkalmi engedéllyel árusítók. Az utcai őstermelői engedéllyel árusítók ugyanis nem fizetnek helyi iparűzési adót, és nem terheli őket az alkalmazottak után fizetendő járulékok, és bérleti díjak kötelezettsége sem.
Biza Klára szólt arról is, hogy a műfenyő forgalma változatlan vagy kissé alábbhagyott, aki ugyanis ezt akar állítani a lakásába, valószínűleg már megvásárolta az előző években.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.