Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ha a gazdaság át tud állni egy tartósan 3 százalékot meghaladó növekedésre, akkor lesz forrás a munkát terhelő adók további csökkentésére - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjúban.
Varga Mihály szerint a következő lépés az szja további csökkentése lehet, akár már 2018-ban is. Azt mondta, személyes véleménye, "hogy miután a társasági adót 9 százalékra vittük le, a járulékokban pedig elérjük a közép-európai átlagot, így a jövedelemadónál lenne érdemes csökkenteni". Az egyszámjegyű egykulcsos rendszer a cél - tette hozzá.
A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből fakadó többletbevétel, valamint az ezzel járó állami többletkiadás a miniszter szerint nem éri el a járulékcsökkentéssel kieső összeget. Ez az akció akkor lehet nullszaldós, ha a járulékok mérsékléséből felszabaduló összeget minden cég béremelésre használja fel, és a gazdaság is gyorsabban növekszik.
"Ebben reménykedünk, ezt várjuk, és ezt tartalmazza a prognózisunk is, hiszen 4,1 százalékra tesszük a jövő évi növekedést" - mondta Varga Mihály. Bár a tárca legpesszimistább várakozása szerint az idei államháztartási hiány elérheti a 2,1-2,3 százalékot is, szemben az eredetileg tervezett 2 százalékkal, azt sem zárja ki, hogy tartható lesz az eredeti hiánycél.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.