Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nincs rá épeszű magyarázat, miért akarja ellehetetleníteni a szélerőműveket a magyar kormány. Hacsak az nem, hogy a baráti gyártók helyzetbe hozása a távlati cél.
Hiába várt egy évtizedet a bővítési lehetőségre a magyarországi szélenergia-ipar, új szélfarmok engedélyezése és az eddigi kormányzati halogatás befejezése helyett jogszabályi tiltást kapott. Így lettek a fejlődési és modernizációs ikonként is használt szélturbinák Magyarországon az újabb elszalasztott esély szimbólumai. Nem kellene így lennie: a magyarországi szélenergia-termelés nagysága idén szeptember végére megközelítette a 450 millió kilowattórát, ami 320 ezer család átlagos éves áramfogyasztásával egyenértékű. Több szélkerékkel ennek többszöröse is előállítható lenne, ám 2011 óta nem épülhetett szélerőmű Magyarországon. A helyzet azóta csak romlott: szeptember végére a kormány gyakorlatilag betiltotta a további bővítést.
Az érintettek pedig még augusztus végén is úgy tudták, hogy a 2017 elején életbe lépő, új megújuló energiás áramtermelési támogatási rendszerben (metár) a szeleseknek is osztanak majd lapot. Ám miközben még a hálózati rendszerirányító Mavir is azt publikálta legutóbb, hogy 2020-ra Magyarországon 750 megawatt beépített szélenergia-kapacitással számolnak (az adatot a ma is érvényben lévő, 2010-ben kidolgozott megújuló energiás stratégiából vették), két kormányrendelet alapjaiban rajzolta át a térképet. Ezek szerint mostantól Lázár János és Seszták Miklós miniszterek dönthetnek arról, hogy hol, hány, mekkora kapacitású szélturbina telepítése kaphat zöld jelzést. Ráadásul a szélerőművektől előre bejelentett menetrend betartását követelik, amitől csak bírság árán térhetnek el – ha például mégsem az előre prognosztizált sebességgel és erővel fúj a szél. A hatályos kormányrendelet szakmai kritériumai amúgy sem adnak lehetőséget szélturbina-telepítésre. A beépítésre szánt területre előírt 12 kilométeres védőtávolság földrajzi értelemben zárja ki a magyarországi projektindítások lehetőségét, az olyan elavult műszaki paraméterek, mint a tornyonként 2 megawatt maximális teljesítmény, illetve az építési magasság 100 méteres határa pedig a beruházás üzleti racionalitását kérdőjelezik meg. Fülöp Orsolya, az Energiaklub szakmai igazgatója szerint ezek után egyetlen lehetőség maradt a bővítésekre: jogi úton kimutatni, hogy a magyar kormány versenykorlátozó szabályozást hozott.
Azt a tényt, hogy a szélenergiában befektetési, ellátásbiztonsági, innovációs és környezetvédelmi értelemben is van keresnivalója egy országnak, mára Magyarországon kívül szinte mindenhol felismerték. A világ szeles kapacitása csak 2015-ben 31,5 paksi atomerőműnyi mérettel (63 gigawattal) bővült, az így 433 gigawattosra hízott ágazatban megtermelt árammennyiség több mint a duplája volt annak, amit az atomenergia-termelés globálisan produkált. Az Európai Uniónak sincs szégyellnivalója: az Európai Szélenergia-szövetség (EWEA) adatai szerint tavaly a tagországok összesen 12,8 gigawattos bővülést produkáltak, ezzel az összes új áramtermelő beruházás több mint 44 százaléka szeles projektekbe folyt. Csak Magyarország marad lényegében fekete lyuk a térképen. A jelenleg – zömmel az északnyugati országrészben – működő 37 szélerőmű beépített összteljesítménye csupán 329 megawatt. Ezt viszont európai mércével mérve is igen jónak mondható, 22–26 százalékos hatásfokkal tudják áramtermelésre fordítani. A hazai szélfarmok nyeresége azonban főként annak köszönhető, hogy a szélerőművekben termelt energiát kötelező átvenniük a hálózatoknak, és – a megújulók támogatásának korábbi szándéka jegyében – a jelenlegi piaci ár több mint dupláját, kilowattóránként 32–35 forintot kell fizetniük érte.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.