Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Rejtélyes csereügyletet kötött teljes aranytartalékára a Magyar Nemzeti Bank, egyúttal devizatartalékait is a válság előtti év szintjére csökkentette.
Akár van belőle, akár nincs, az aranynak már nem lehet megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítani a jegybanki tartalékok között – így kommentálták a Magyar Nemzeti Bank pénzügyeinek ismerői, hogy az aranytartalék decemberben a korábbi 110 millió euróról nullára apadt. Az arany egyébként régóta nem tömbökben áll a bankok bankjának trezorjában, hanem csak számlákon létezik, legfeljebb néhány rudat tartanak azért, hogy érméket verjenek belőle.
Jelképes ereje viszont továbbra is nagy az aranynak. Ezért lepte meg a közvéleményt, amikor kiderült, hogy eltűnt a devizatartalékok mérlegéből. A riadalomhoz hozzájárult, hogy az MNB első magyarázatai teljességgel érthetetlenek voltak. De hová tűnt, egyáltalán eltűnt-e az aranytartalék? Ha kíváncsi a válaszra, megtalálja a HVG hetilap legfrissebb számában.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.