Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Ezzel a drámai figyelmeztetéssel lepte meg hallgatóit Kína második leggazdagabb embere Ausztráliában. Jack Ma abból az alkalomból beszélt Melbourne-ben, hogy ott megnyitotta a világ legnagyobb internetes kereskedője, az Alibaba regionális irodáját.
Ez a kínai kereskedelmi központ óriási segítség lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak, hiszen lehetővé teszi számukra azt, hogy 24 órás szolgáltatást nyújtsanak. Ily módon ugyanolyan hatékonyan működhetnek, mint a nagyvállalatok – hangsúlyozta Jack Ma Ausztráliában – írja a Business Insider ausztráliai kiadása.
Az Alibaba alapítója most a világot járja, hogy megmentse a globális kereskedelmet a protekcionizmustól, melyet az új amerikai elnök, Donald Trump is hangosan hirdet. Jack Ma már találkozott Donald Trumppal New Yorkban röviddel azután, hogy a piacvédelmet hirdető politikus üzletembert megválasztották az Egyesült Államok 45. elnökének. Jack Ma egymillió új munkahelyet ígért Amerikában, ha hagyják fejlődni az Alibabát. Trump a találkozó után kijelentette: Jack és én nagy dolgokat viszünk véghez együtt! Jack Ma arra is figyelmeztette Trumpot: Amerika nem a külföldi áruk miatt deficites, az amerikai költségvetés nem emiatt küzd olyan nagy hiánnyal, hanem azért, mert számtalan háborút folytat a világban, és iszonyú sokat költ a hadseregére.
A kereskedelem viszont elősegíti a kommunikációt a különböző országok és népek között ugyanis nemcsak áruk és pénzek cseréjéről van szó, hanem értékek kicseréléséről is – hangsúlyozta Jack Ma, aki eredeti foglalkozása szerint az angol nyelv és irodalom tanára. Hangcsouban alapította meg az Alibabát, de tőzsdére már New Yorkban vitte. Abban az évben ez volt a legnagyobb biznisz a New York-i tőzsdén. Jack Ma jelenleg már nem operatív főnök az Alibabánál, inkább utazó nagykövete a globalizálódó kínai üzleti életnek.
Az elmúlt hónapban több mint százezer kilométert utaztam, hogy érveljek a globalizáció mellett
– mondta Jack Ma Ausztráliában.
Kína GDP-je elmarad az Egyesült Államokétól, de a globális kereskedelemben a részesedésük hasonló. Ha leáll a globalizáció, akkor Kínának több veszítenivalója van, mint az Egyesült Államoknak – rövid távon. Csakhogy hosszú távon Kína megelőzheti Amerikát. A dinamikusan fejlődő 1,4 milliárdos kínai piac pedig addig sem hagyhatja közömbösen az amerikai cégeket, melyek éppúgy eladni akarnak, mint Jack Ma cége, az Alibaba, mely most nyitott regionális irodát Ausztráliában. Abban az országban, mely egyre inkább Kína fele fordul, miután Trump egyik első intézkedés volt, hogy felmondta az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi szerződést, mely megkönnyítette az ausztrál és új-zélandi áruk bejutását Amerika hatalmas piacára – írja a Business Insider Australia.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.