Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Két lépésben növelik azok nyugdíját, akiket kényszermunkára hurcoltak el annak idején a Szovjetunióba.
Hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulág poklait az egykori Szovjetunióban - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Gulág Emlékbizottság elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hercegkúton csütörtökön. "Két lépésben" teszi meg a kormány a nyugdíjkiegészítést, amelynek végén a dupláját kapják meg eddigi járandóságuknak a politikai rehabilitáltak, erre összesen 4,5 milliárd forintot fordítanak.
A miniszter a Szovjetunióba hurcoltak emlékévének országos zárórendezvényén úgy fogalmazott: sajnos egyre kevesebb ember kaphatja meg ezt a megemelt nyugdíjat.
A kormány a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította.
A második világháború után körülbelül nyolcszázezer magyart hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.