Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Magyarországon járt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amelynek tagjai kedvezőnek nevezték az ország középtávú kilátásait, részben a magyar gazdaság stabil növekedése miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az IMF küldöttségét és Michaela Erbenovát, az IMF Magyarországot is magában foglaló közép- és kelet-európai országcsoportjának ügyvezető igazgatóját szerdán fogadta Matolcsy György jegybankelnök.
A találkozón áttekintették Magyarország gazdaságpolitikai eredményeit, illetve az idei és jövő évre várható makrogazdasági kilátásokat – közölte a jegybank.
Azt írták, az IMF támogatja a gazdasági növekedés gazdaságpolitikai fókuszba helyezését, az MNB ennek érdekében folytatott hitelösztönző programjait és a pénzügyi rendszer kockázatainak mérséklését szolgáló makroprudenciális intézkedéseit.
Az IMF küldöttsége az MNB szerint emellett megállapította, hogy a monetáris politika megfelelően támogatta a gazdaságot. Hangsúlyozták a versenyképességi fordulat folytatásának szükségességét is.
A delegáció Khaled Sakr misszióvezető irányításával február 23. és március 8. között látogatott Budapestre a szokásos éves gazdaságpolitikai konzultáció keretében. Az IMF valamennyi tagországról évenkénti gyakorisággal készít gazdaságpolitikai értékelést.
A Nemzetközi Valutaalap szakértői május végéig készítik el látogatásuk tapasztalatait is tartalmazó végleges jelentésüket, amelyet az IMF igazgatótanácsa is megtárgyal.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
Az Európai Parlament megerősítette tisztségében Ursula von der Leyent.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.