Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Első dolgom lesz a határok lezárása, ha megnyerem a választást – hangsúlyozta Marine Le Pen asszony, aki a jobboldali Le Figaro című lapnak nyilatkozott.
A befolyásos lap exkluzív interjút készített a Nemzeti Front elnökével, de nem őt támogatja, hanem a konzervatív Francois Fillont. Le Pen asszony szerint az euró olyan, mint a fegyencek rabláncára erősített vasgolyó, vagyis csak hátráltatja Franciaország fejlődését. Szerinte a nyugdíjasoknak sem kell aggódniuk: ha Franciaország kilépne az euróövezetből, azzal nem veszne el a megtakarításaik értéke. Le Pen asszony, ha Franciaország elnöke lenne, nem tárgyalna Brüsszellel, hanem csakis a tagállamok vezetőivel. Marine Le Pen biztos abban, hogy az első helyen végez az elnökválasztás első fordulójában, melyet a hétvégén rendeznek meg Franciaországban. A második fordulóban május elején már valószínűtlen Marine Le Pen győzelme, mert a franciák többsége kiáll az EU és az euró mellett, és elveti a Nemzeti Front szélsőséges nézeteit.
25 Nobel-díjas közgazdász tételesen is cáfolja Marine Le Pen állításait. A Le Monde című baloldali lapban közzétett nyilatkozat szerint Franciaországnak komoly hátránya származna abból, ha gyengítené az európai integrációt és kilépne az euróövezetből. Kritikai észrevételeiket 6 pontban foglaltuk össze:
1. az EU a stabilitást jelenti Franciaországnak és a többi tagállamnak, és nemcsak azt, hogy az európaiak elkerülik az egymás elleni háborút. Ráadásul a globális gazdaságban az EU-nak komoly súlya van, míg a tagországoknak egyenként nyilván kevesebb.
2. az antiglobalista és Európa-ellenes program destabilizálná Franciaországot, és hátráltatná az együttműködést az uniós államok között.
3. a határok lezárása, a protekcionizmus, a saját pénz leértékelése kereskedelmi háborúskodáshoz vezetne nem pedig gazdasági növekedéshez, mint ahogy ezt a Nemzeti Front állítja.
4. a migránsok, ha beilleszkednek a fogadó országban, akkor javára válhatnak a gazdasági fejlődésnek.
5. nagy különbség van aközött, hogy valaki nem lép be az euróövezetbe (mint például Nagy-Britannia, Svédország vagy Dánia) vagy pedig kilép onnan. A francia kilépés ugyanis komolyan destabilizálná az egész rendszert.
6. a társadalmi igazságosság fontos és megőrzendő érték éppúgy, mint a jóléti állam, de ezeknek a megvédését nem a protekcionista intézkedések biztosítják, hanem a nyitottság a globális gazdaságra.
Ezt hangsúlyozza a 25 Nobel-díjas közgazdász, köztük Joseph Stiglitz, akinek nézeteire gyakran hivatkoztak a szélsőjobboldalon is. Most ő is állást foglalt az elzárkózással szemben, és a globalizáció mellett. Marine Le Pen nézeteit elveti Christine Lagarde asszony is. Az IMF francia vezérigazgatója az euró támogatására szólítja fel honfitársait abban az interjúban, melyet a párizsi Le Figarónak adott.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.