Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
2018-ben is repkednek a milliárdok, ha a határon túli magyarok támogatásáról van szó. A magyarázat: választási kampány. A fő cél: a foci.
Jelentősen nő 2018-ban a határon túli magyarok támogatása – derül ki a most benyújtott költségvetési tervezetből. A Miniszterelnökség 8,3 milliárdot szánhat nemzetpolitikai tevékenységre, ennek az idei kerete még 6,5 milliárd forint, tavaly pedig 5,5 milliárdot fizettek ki erre. Ennél is több pénz jut a Bethlen Gábor Alapkezelőnek: az idei 21 milliárd után több mint 26 milliót kap a külhoni támogatásokat menedzselő társaság. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet pedig 1,2 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre.
Jövőre is 612 millió forint jut az amerikás magyarok Magyar Foundation of North America nevű, kevéssé ismert szervezetének. A határon túli oktatásra 231,6 milliót szán a kormány a köznevelésben, további 801 milliót pedig a felsőoktatásra. Az oktatási keret több mint 200 millióval nő egy év alatt.
Ide is jut belőle |
A támogatásokból nem csak kisvállalkozóknak jut, de a gazdasági elitnek is. A határon túli millilárdosokról szóló cikksorozatunk részeit itt olvashatja: |
Horvátország és a Muravidék a korábbi évekhez hasonlóan 500-500 millió forintra számíthat, Erdély és a Felvidék pedig 1-1 milliárdra. A vajdasági magyarok a hároméves, 7,4 milliárdos támogatási programon túl még 189 milliót kapnak a most készülő büdzséből, a kárpátaljaiak egy hasonló keret 5 milliárdján kívül még 222,6 milliót kapnak.
Utóbbi programok érdekessége, hogy a támogatást azok a vállalkozók kaphatnak, akik kettős állampolgárok. És ezek a vállalkozók pedig jövőre nem csak vállalkozni fognak, hanem a kormány reményei szerint szavazni is – ami mindjárt megmagyarázza a bőkezűséget.
A választás persze nem minden, a kormány a határon túli fociról sem feledkezik meg. Nemrég kiderült, hogy a támogatott határon túli civil szervezetek közül a legnagyobb nyertesek a fociakadémiák. Ráadásul ezek a támogatások nem is szerepeltek a költségvetésben: az év végi osztogatás közben talált 50 milliárdot a kormány a határon túli kiemelt sportcélú beruházásokra.
Jutott ilyen összeg például Világi Oszkárnak, a Mol szlovákiai leányvállalatát és a Dunaszerdahely focicsapatát vezető milliárdosnak is. És ebből a keretből már nem is csak a határon túli magyaroknak juthat, de az anyaországiaknak is. Egynek biztosan: Mészáros Lőrinc már be is jelentkezett, hogy ebből a pénzből építene Eszéken stadiont.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.