Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bolla Tibor BKV-vezér elmondta az oroszoknak, hogy rázzák gatyába a metrójukat, mert legvégső esetben még szerződésbontás lesz a dologból.
Nem konstrukciós hiba volt a pénteki metró meghibásodás, szerelési pontatlanságokról van szó, amely egy-két óra alatt javítható, de ehhez be kell vontatni a garázsba a szerelvényt – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet más témában szerveztek a Deák téri földalatti közlekedési múzeumban. A BKV-vezér elnézést kért a kellemetlenségekért az utasoktól. Bolla szerint az apró hibák sokszor visszajelzési hibák, az ajtóhiba esetén például egy világító kontrollámpa miatt nem látja, hogy becsukódott-e az ajtó. A pénteki hiba pedig egy szoftverhiba volt, amit már kijavítottak.
Ahogyan arról beszámoltunk, pénteken reggel meghibásodott a 3-as metróvonalon az egyik Oroszországban felújított metrószerelvény, az ajtók negyedórán keresztül nem nyíltak ki, és végül kézi erővel kellett egyenként kinyitni őket.
Bolla Tibor szerint az utasok nem voltak életveszélyben. Arra az újságírói kérdésre, hogy egy esetleges vészhelyzetben, metrótűz esetén mégiscsak életveszély, ha nem nyílnak az ajtók, azt felelte, hogy reméli, nem lesz metrótűz, másfelől viszont az eset még elemzés alatt van.
A hvg.hu kérdésére, amely szerint esetlegesen a korábbi szerelvényekből átemelt, de nem kompatibilis biztosítóberendezés hibája állhat-e a leállás hátterében, azt mondta, hogy ez nem így van, cáfolja, hogy ilyen konstrukciós hiba lenne.
A reggeli esetet követően – tekintve, hogy az oroszok által egyenként százmilliókért felújított szerelvények sorozatban hibásodnak meg – a BKV kora délután bejelentette, hogy 800 millió forintos kötbérigényt támaszt az orosz beszállítóval, a Metrovagonmassal szemben. Bolla ehhez hozzáfűzte, hogy soron kívüli tárgyalást folytatott az orosz cég tulajdonosának képviselőjével, ahol nyomatékosan kérte, hogy változtassanak a gyár magatartásán, és ezeket kellemetlen apró hibákat javítsák ki.
Azt is elmondta, hogy bár nem a mostani helyzet még kezelhető, az orosz félnek elmondta, hogy amennyiben nem javul a helyzet, akkor eljuthatnak egy olyan pontra, hogy a legsúlyosabb szerződési szankciót fogják alkalmazni, vagyis szerződést bontanak az orosz vállalattal. Erre, úgy látja, nincs szükség jelen pillanatban.
Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató azt mondta el a sajtótájékoztatón, hogy a jelenleg már felújított orosz metrószerelvények továbbra is járnak majd, de amíg nem végzi el a javásokat az orosz fél, addig újabb metrókocsikat felújításra nem szállítanak ki Oroszországba. Minél több szerelvény lesz ugyanis így felújítva, annál nehezebben tudják majd fenntartani az utasbiztonságot.
A metrón lévő hőségről Bolla azt mondta, megvizsgálják az orosz féllel, hogy az újragyártott kasztnikba - merthogy ezek nem felújítottak, hanem újragyártottak - bele lehet-e szerelni a légkondícionálót, ahogyan azt a Combinók esetében is tették, de az oroszok egyelőre erre a kérdésre nem adtak választ.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.