Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ajánlattevők augusztus 8-ig jelentkezhetnek a tervezésre és kivitelezésre kiírt tenderre.
Kiírta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő villamosvasút kiépítéséről szóló tendert – hangzott el a Hír TV-ben.
A tramtrainként is emlegetett beruházással kapcsolatban korábban Orbán Viktor miniszterelnök májusban azt mondta Hódmezővásárhelyen, hogy a vonalat meg kell hosszabbítani Szabadkáig. Utóbbi egyes vélemények szerint azt jelentette, hogy a fejlesztést eltolják a végtelenbe, és nem lesz semmi sem belőle, mivel már a Szeged és Hódmezővásárhely közötti szakasz megvalósításánál is felmerültek problémák.
A most megjelent kiírás csak a két város közötti szakaszra vonatkozik, és itt érhető el.
A nyertes feladata lesz egyebek mellett a Szeged-Rókus és a hódmezővásárhelyi népkerti állomás közötti vasúti pálya átépítése, és a kijelölt szakaszokon második vágánnyal bővítése. Vásárhelyen korszerűsítik a népkerti megálló vágányait, az algyői állomás vágányait részben újítják fel, és utóbbi helyen P+R parkolót alakítanak ki. Mindkét állomáson akadálymentes peronokat építenek.
A kiírás szerint kicserélik a biztosítóberendezéseket, az állomásokon új világítást és kábelhálózatot alakítanak ki, valamint korszerű utastájékoztató rendszert.
A tramtrain Hódmezővásárhelyen új, önálló villamospályán halad majd a Népkerttől egészen az ottani Nagyállomásig. A szerelvények Szegeden a meglévő villamospályát használják.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő és volt hódmezővásárhelyi polgármester egyik szívügye az itthon újdonságnak számító villamosvasút. A tramtrain költségeinek elszaladása miatt korábban Lázár János vitába bonyolódott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.