Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az állami vasúttársaság már úgynevezett toborzási bónuszt is bevetett, hogy enyhíteni tudja a krónikus munkaerőhiányt. Ugyanakkor a MÁV szerint elképzelhetetlen, hogy a létszámhiány miatt ne induljon el valamelyik járat.
A Magyar Nemzet keddi számában arról ír, hogy a 38 ezer embert foglalkoztató állami vasúttársaság 399 fős létszámhiánnyal küzd. A MÁV tájékoztatása szerint nincs elég váltókezelő, tolatásvezető, pénztáros, jegyvizsgáló, járműszerelő, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, forgalmi szolgálattevő, mérnök.
Ugyanakkor a vasúttársaság hangsúlyozta: szó sincs súlyos munkaerőhiányról, létszám mindössze egy százalékkal marad el a tervezettől. A munkaerőhiány nem veszélyezteti a járatok indulását, nyugtatta a kedélyeket a MÁV.
Akcióterv, toborzás
Hétfőn írtuk meg, hogy a Magyar Idők értesülései szerint egyes állami vállalatok úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt. A MÁV-nál például 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a társasághoz.
Nem csak a toborzásban bízik a MÁV; a Magyar Nemzet cikke szerint a vasúttársaság egy 50 pontos akciótervet dolgozott ki a létszámhiány kezelésére, amelynek végrehajtását havonta ellenőrzik. Ennek elemei között szerepel a szervezetfejlesztés, a bérrendezés, a munkaerő képzése is.
Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke arról beszélt a lapnak, hogy a hiány nem egyenletesen oszlik el az országban, egyes területeken - így például a fővárosban - jóval nagyobb gondokat okoz.
A cikk arra is kitér, hogy a mozdonyvezetők - első öt hónap alapján számolt - átlagfizetése bruttó 500 ezer forint, a jegyvizsgálóké 277 ezer forint, a mérnököké csaknem bruttó 500 ezer forint. A felsőfokú állami végzettségű munkavállalóknál diplomás minimálbért alkalmaznak, ennek összege főiskolai végzettség esetén bruttó 270 ezer forint, egyetemi végzettségnél 300 ezer forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.