Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az ingatlant 369 millió forintért hirdették, mégis felújításra szorul, mert életveszélyes az állapota.
Ahogy korábban az Átlátszó értesülésére hivatkozva megírtuk, Orbán Ráhel férje az ország egyik legdrágább környékén, a XII. kerületi Kútvölgyben vásárolt kertes villát. Tiborcz István hétfőn az Origónak adott interjúban megerősítette: az ingatlant Kútvölgy-Virányoson üzleti célra vásárolta, a saját nevére.
Az Átlátszó most azt írta, a múlt héten még csak gyanakodtak, hogy az ingatlanos oldalakon 369 millió forintért hirdetett villa lehet az új szerzemény, a hirdetésben szereplő telek mérete ugyanis éppen akkora volt, mint amekkorát a tulajdoni lap tanúsága szerint Tiborcz vásárolt.
Az origós interjúból azonban az is kiderült, hogy az épületet éppen felújítják, mert bebizonyosodott, hogy életveszélyes. A lap munkatársai kimentek ahhoz az ingatlanhoz, amelyről azt feltételezték, hogy Tiborczé lehet, s azon valóban éppen átalakítási munkák zajlottak.
(Nyitóképünk az Otthon Centrum hirdetéséből származik.)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.