Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere – írta a Magyar Nemzet.
A tanulók hivatalosan szakmai gyakorlaton vettek részt, panaszaik szerint olykor a maximális 7-8 óránál is tovább tartott a munka, de előfordult, hogy a polgármester cégének rendezvényeire irányították őket gyakorlat címén - közölte a Magyar Nemzet.
Az egyébként kiváló vendéglátós hírében álló Bóta József szerint viszont renitens tanulók bosszújáról, valótlan állításairól van szó.
Viszont a név nélkül nyilatkozó tanárok, diákok és szakemberek, illetve a lap birtokába jutott dokumentumok szerint a tanulók valóban élesben sajátították el mesterségüket, munkájukból pedig a vendéglátós-iskolaigazgató-polgármester üzletei profitáltak.
Bóta József húsz évvel ezelőtt alapítványi formában indította el a Szent Lőrinc-középiskolát. Közben Bóta József a vendéglátóhelyeit fejlesztette, a diákok ott tanultak főzni, felszolgálni.
Miközben a panaszos diákok nem vitatják, hogy színvonalas képzést kaptak, szerintük a szakmai gyakorlatokon nem ritkán akár teljes munkanapokat is le kellett dolgozniuk.
Előfordult, hogy napokig szeletelésre, takarításra voltak befogva, néha ebédszünetet sem tarthattak. Ráadásul a szakoktató felügyelete mellett készített ételeket aztán fel is szolgálták az éttermekben.
Ez azért vet fel kérdéseket, mert a tanulószerződés után állami normatíva jár, ahogy a beszerzett alapanyagok után is. Viszont fizetés nem, csak némi esti ételmaradék jutott a diákoknak - tették hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.