Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megépítik a hiányzó 9 kilométeres szakaszt több mint hárommilliárd forintból. Jövő tavasszal indul a munka.
A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, ami jelentősen növelheti a régió vendégforgalmát – mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán Poroszló közelében.
A 9 kilométeres szakasz itthoni költségvetési forrásból, körülbelül nettó 3,1 milliárd forintból építik meg. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, a munkát a napokban lezárult közbeszerzési eljáráson négy ajánlattevő közül a Hódút Kft. nyerte el.
A Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak, mely 50 százalékos növekedést jelent 2016 egészéhez képest. Ennél nagyobb hatású lesz a Poroszló és Tiszafüred között a 33-as számú főút használatát kiváltó új kerékpárút megépítése – tette hozzá.
A kiosztott sajtóanyag szerint az EuroVelo 11 hálózatba csatlakozó Poroszló-Tiszafüred kerékpárút kialakításakor a 33-as főút Tisza-hídja mellé egy 273 méter hosszú, új, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelőt építenek. Ugyancsak új hidak ívelik majd át az Eger-patakot, a Szomorka patakot és a tározó Öblítő csatornáját is. A projekt része két vasúti kereszteződés megépítése is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.